Igazi tavaszi cukiság a miskolci kenguru bébi

0
745 megtekintés
Kép: Veress Tamás - Miskolci Állatkert
Swing Szerelem Szulák
A Miskolci Állatkertben is megállíthatatlanul kitört a tavasz. Utódokat nevelnek a tanyaházi juhok, megszülettek az első kecskegidák, és egy tüneményes kis kenguru kölyök is rendszeresen vizsgálja a világot az anyja erszényéből. 

Habár a Bennett-kenguru csapat legkisebb tagját gondozói is alig néhány hete látták meg először, valójában az állat minden bizonnyal már féléves is elmúlt. A születése pillanata ugyanis szinte észrevehetetlen, hiszen a világra jövő kenguruk alig egy hónapnyi vemhesség után, pár centis testhosszal látnak napvilágot. A kölyök ekkor anyja szőrzetén felkapaszkodva elhelyezkedik az erszényben, ahol 5-6 hónapon keresztül csak a táplálkozásra és a növekedésre koncentrál.

A kis kukucskáló – Kép: Veress Tamás – Miskolci Állatkert

Így amikor először dugja ki a fejét és tekint szét a nagyvilágban, akkor valójában már közel féléves. Ezt követően néhány héten belül megteszi első lépéseit is, ám ideje nagy részét még az erszény biztonságában tölti.

A nemrég előbújt kiskenguru tehát még tavaly ősszel jött valamikor a világra, most pedig már elég nagy lett ahhoz, hogy látogatóink is nagy eséllyel megpillanthassák, amint az erszényből kipillantva ismerkedik környezetével. Az igazán szerencsések akár már az erszényen kívül is láthatják, ám még hónapokig rendszeresen vissza fog oda járni táplálkozni és pihenni.

Kép: Veress Tamás – Miskolci Állatkert

Mindenkit meg lehet már nézni kicsit közelebbről is, ugyanis március 15-től kezdődően már a nyári nyitvatartási rend szerint, 18 óráig lehet látogatni a csanyiki állatbemutatót.

Forrás: miskolczoo