Idén már 20 rétisas csemete kapott egyedi jelölőgyűrűt

0
242 megtekintés
Rétisas fióka gyűrűzés után - részlet - Fotó: Varga Júlia - BfNPI, Nyugat-Zala Tájegyég - bfnp.hu
Swing Szerelem Szulák
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) együttműködésében május 5-7-én rendben lezajlott a rétisas fiókák gyűrűzése a Kis-Balatonon, Észak-Somogyban és Dél-Zalában – adta hírűl a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

A három nap alatt összesen 20 fészeknél jártak a szakemberek, melyből 14 fészekben volt sasfióka. A fiókák gyűrűzése 11 fészek esetében sikerült, hármat biztonsági okokból kihagytak. Kettőben akkora méretűek voltak a fiókák, hogy befogásuk esetén fennállt a veszély, hogy a fészekből kirepülnek, a harmadik esetében pedig a fészket tartó faágak vékonysága miatt a fa nem volt biztonságosan mászható. Nem is olyan egyszerű ez mint gondolnánk, ugye?!

Rétisas fióka – Fotó: Varga Júlia – BfNPI, Nyugat-Zala Tájegyég – bfnp.hu

Összesen 20 rétisas fióka kapott egyedi jelölőgyűrűt a lábára. Az idei költés jónak mondható. Három fiókás fészekaljjal idén sajnos nem találkoztak a szakemberek a gyűrűzés során, de a lakott fészkek nagyrészénél két fiókát neveltek a szülők. A gyűrűzött fiókák kora a nagyjából 3 hetestől 7 hetesig változott.

Rétisas fióka gyűrűzés után – Fotó: Varga Júlia – BfNPI, Nyugat-Zala Tájegyég – bfnp.hu

A rétisas (Haliaeetus albicilla) hazánkban fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 1 millió forint.

Fészkét olyan erdőkbe építi, ahol öreg, magas fák vannak, az emberi zavarás pedig minimális. Tápláléka elsősorban halakból vagy könnyen elejthető (fiatal, öreg, legyengült) vízi madarakból áll, de gyakran találni a fészekben mocsári teknős, nyúl, őz, vadmalac maradványokat is.

Rétisas röptében – Fotó: Varga Júlia – BfNPI, Nyugat-Zala Tájegyég – bfnp.hu

A nagy testű ragadozó madarak gyűrűzésének elsősorban az a célja, hogy az akár kézi távcsővel vagy fényképezőgéppel leolvasható azonosító révén egyedileg megkülönböztethessük a madarakat.

Rétisas fióka – Fotó: Varga Júlia – BfNPI, Nyugat-Zala Tájegyég – bfnp.hu
Rétisas fészken – Fotó: Varga Júlia – BfNPI, Nyugat-Zala Tájegyég – bfnp.hu

Ennek jelentősége lehet a faj terjedésének nyomon követésében, új fészkelőpárok megjelenése esetén, valamint szerencsétlen esetben a pusztulva talált egyed azonosításában. A rétisas fészek nagyjából 25-30 m magasságban található. A fára alpin technikával mászott fel a fiókákért a szakterület egyik legjobb madarásza, Berecky Attila, majd a fészekben lévő fiókákat egyesével egy erős zsákba helyezte, s óvatosan leeresztette a ragadozó madarak gyűrűzését végző kollégának, Szinai Péternek. A gyűrűzést követően a fióka/fiókák ugyanezen zsák segítségével kerülnek vissza a fészekbe. Az egész folyamat nagyjából 20-40 percbe telik. A szülő madarak általában a levegőből figyelik fiókáik gyűrűzését, majd miután a szakemberek távoznak, ismét birtokba veszik a fészket.

bfnp.hu