Ha erdőbe mész, tartsd be a szabályokat

0
34 megtekintés
Fotó: Pixabay
Swing Szerelem Szulák
Az erdők látogatottsága a tavasz közeledtével látványosan növekszik. Ezért is tartja fontosnak a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., hogy felhívja a figyelmet az erdei viselkedés szabályaira. Az erdőben való tartózkodás írott és íratlan regulái a kirándulók minőségi erdei időtöltését is szavatolják, de fő céljuk az erdei élővilág nyugalmának biztosítása, kiemelten egy olyan helyszínen például, mint a Soproni Parkerdő.

„Védd az erdőt, vidd haza a szemetet!”

Ennek az alapelvnek kihangsúlyozásával hívja fel Bánáti László oktatási és ökoturisztikai igazgató a figyelmet, hogy amit a hátizsák vagy az autó elbírt, azt a feleslegessé vált hulladékot haza is tudjuk benne vinni.

Mint írják, a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. által kezelt erdőterületeken megjelenő hulladék folyamatos munkát ad az erdőgazdaság dolgozóinak, összegyűjtése és elszállítása éves szinten több millió forintos költség. A különböző nemű hulladékok nem csak esztétikai problémát vetnek fel, de állategészségügyi és higiéniai gondot is jelentenek.

Fotó: Pixabay

Az ökoturisztikai helyszínek, mint például a tűzrakóhelyek környezetének tisztán tartása is közös célunk. De a tűzrakás csak az arra a célra kijelölt helyen és abban az esetben valósítható meg, ha nincs érvényben tűzgyújtási tilalom. Erről országos és naprakész információ az erdotuz.hu honlapon érhető el. Visszatérő téma az erdei kutyasétáltatás. Erdőterületen kutyát csak pórázon szabad vezetni! Az erdei állatok és élőhelyeik zavarásmentessége, embertársaink és saját kedvencünk védelme érdekében is fontos, hogy a kutya a gazdája mellett a jelzett úton maradjon.

A Soproni-hegység és környezetének nagy része védett terület – tájvédelmi körzet és Natura 2000 terület – ezért az erdei viselkedés szabályai fokozottan vonatkoznak az azokat látogató természetjárókra.

Fotó: Pixabay

A parkerdő sétautakkal való feltártsága és erdei létesítményekkel való felszereltsége országosan egyedülálló. A biztonságos erdőjárás és az élővilág védelme érdekében kérjük az erdőlátogatókat, hogy a közel 400 kilométernyi jelölt útvonalat és az erdei kikapcsolódás céljára fenntartott helyszíneket használják!