Gyülekező: 150 fekete gólya a Hármas-Körös hullámterében

0
180 megtekintés
Fekete gólya (Ciconia nigra) - Fotó: Flickr
Swing Szerelem Szulák
Nem semmi látvány lehetett. Százötven fekete gólyából álló csapat állomásozott a közelmúltban a Körös-Maros Nemzeti Park Álom-zugi területrészén, a Hármas-Körös hullámterében – írja a nemzeti park

A fekete gólyák jóval később indulnak útnak afrikai telelőhelyeik felé, mint fehér társaik. Míg utóbbiak már augusztus 20. tájékán elhagyják hazánkat, addig a fekete gólyák csak szeptember végén, október elején távoznak.

Nyár végén, ősz elején a Körös-Maros Nemzeti Park hullámtéri, nyugalmat biztosító vizes élőhelyein is láthatunk kisebb-nagyobb, gyülekező fekete gólya csapatokat. Legutóbb például Öcsöd határában bukkant fel egy meglehetősen népes, 150 példányos csapat. Éjszakára húztak be a Hármas-Körös Álom-zugi hullámterébe.

Fekete gólya (Ciconia nigra) – Fotó: Flickr

Fekete gólyákkal sokkal ritkábban találkozhatunk, mint fehérekkel. Ennek oka nemcsak az, hogy jóval kisebb a költőállományuk, hanem elsősorban az, hogy nem szeretik az ember közelségét, ezért a lakott területektől távol, nyugalmas, zárt erdőkben költenek.

A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül is költenek fekete gólyák, a Kis-Sárréten például idén három pár rakott fészket, s összesen tíz fiókát neveltek fel.