Elaltatták Narát, a Veresegyházi Medveotthon fiatal nőstény oroszlánját

0
1 659 megtekintés
Búcsú Narától - Kép: Veresegyházi Medveotthon - medveotthon.hu
Swing Szerelem Szulák
Szomorú hírt közölt a Veresegyházi Medveotthon a honlapján. Narát, sokak nagy kedvencét, a 3 éves fiatal nőstényoroszlánt, ahogy fogalmaztak, végleges álmába kellett segíteni betegsége miatt – szúrta ki a Telex

Mint írják, Naráról már korábban is tudták, hogy a beltenyésztettség miatt bizonyos rendellenességek mutatkoznak nála. Nara és Nolen ugyanis egy testvérpár nászából született, ami sok szempontból negatívan befolyásolta fejlődésüket.

Idáig ez nem okozott komolyabb egészségügyi problémákat, nem volt szükség konkrét beavatkozásra. Az első baljós jelek június végén jelentkeztek és a diagnózis meghatározását követően az állaton műtéti beavatkozás vált szükségessé. Erre sajnos már nem kerülhetett sor, mert az állandó állatorvosi ellátás és gyógyszeres kezelés ellenére az oroszlán állapota folyamatosan romlott, és nem bírta volna ki a műtéttel járó súlyos megterhelést.

Fentiek tükrében, az állatorvosi csapat tanácsára, Nara végleges elaltatása mellett döntöttünk. Az ilyen esetekben mindent megteszünk azért, hogy kiderítsük, mi volt az oka a tragédiának, az ehhez szükséges vizsgálatok már folyamatban vannak.

Narát természetesen mindenki nagyon szerette: nemcsak testvére, Nolen és az állatkerti munkatársak, hanem a nagyközönség körében is igen népszerű volt.

Öt hetes korában került hozzánk, állatgondozóink cumisüvegből táplálták nap-mint nap. Utolsó pillanatig várta a gondozók kényeztetését, ezért nehéz és megrendítő tőle elbúcsúzni.

Búcsú Narától – Kép: Veresegyházi Medveotthon – medveotthon.hu