Egy holland bíróság helyt adott a kelet-hollandiai Gelderland tartomány fellebbezésének és engedélyezte az emberek társaságát kereső, de veszélyes farkasok elüldözését paintballfegyverekkel a lakóövezetek közeléből, valamint a turisták által látogatott parkokból, különösen a Hoge Veluwe Nemzeti Parkból – tudosított a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál szerdán.
Az illetékes holland kerületi bíróság szerdai ítéletével visszavonta a 2022. november végén hozott, a paintball állatok elrettentése céljából való használatának elutasításáról szóló döntését.
A beszámoló szerint a korábbi határozat felülvizsgálatát az tette lehetővé, hogy a tartományi kormány részletesebb magyarázattal állt elő a vonatkozó tervről. Azzal érveltek, hogy a paintballfegyverek használata a leghatékonyabb és legarányosabb módja a farkasok elrettentésének.
A bemutatott érvek szerint egy, a farkasok viselkedésében jártas szakértő 14 olyan esetet jegyzett fel, amikor a farkasok teljesen elvesztették az emberektől való félelmüket. Egyebek mellett egy nőstényt figyelt meg, amint fotósokhoz, kerékpárosokhoz és gyalogosokhoz közeledett. A szakértő példákat is bemutatott arra vonatkozóan, amikor sikerrel használtak paintballfegyvert farkasok elrettentésére Németországban vagy az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban. Más módszerek, mint például a kiabálás vagy a tapsolás, csak rövid távon működnek, a paprikaspray pedig károsíthatja a farkasok szemét – érvelt. Az említett farkas vélhetően tavaly év végén elpusztult – tette hozzá beszámolójában a holland hírportál.
A kelet-hollandiai Gelderland tartomány 2022. november elején engedélyezte, hogy az emberek társaságát kereső, de veszélyes farkasokat paintballfegyverekkel üldözzék el a lakóövezetek közeléből, valamint a turisták által látogatott parkokból.
A döntés egy videó közzététele után született, amelyben egy látszólag szelíd farkas sétál kisgyermekes családok közelében a Hoge Veluwe Nemzeti Parkban. A videofelvételt megelőzően is már többször tettek közzé fényképeket farkasokról a kelet-hollandiai nemzeti park területén.
A Faunabescherming holland környezetvédelmi szervezet azonban megtámadta a tartományi döntést, amely szerint a paintball használata megfelel a vonatkozó holland irányelveknek.
A szervezet azzal érvelt, hogy a festéklövedékek károsíthatják a farkasokat, az intézkedés pedig sérti a holland természetvédelmi törvényt és a vadon élő állatokra vonatkozó nemzeti szabályozást.
MTI