Beszakadt egy ló alatt a vadonatúj Maros parti móló-videó

0
1 350 megtekintés
Kép: Pixabay
Swing Szerelem Szulák

A katonai tűzoltóknak kellett akcióba lépniük, lóéletben nem esett kár.

Nem mindennapi esethez riasztották kedden a gyulafehérvári katasztrófavédelmiseket: egy lovat kellett kimenteniük, amely óvatlanul rásétált egy, a Maros partján nemrég megépített mólóra, amely beszakadt alatta.

Az eset jól végződött, a móló roncsai között rekedt, szügyig a vízben álló lovat emelőkosaras teherautóval sikerült kiemelni.

Az önkormányzat illetékesei viszont csikorgathatják a fogukat, ugyanis

egy több százezer lejes beruházásról derült ki, hogy enyhén szólva sem sikerült maradandót alkotni.

A város vezetése még két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a folyó partján szabadidőközpontot alakít ki, ahol a helybeliek kiengedhetik egy kicsit a gőzt.

Ennek az üdülőövezetnek a része a móló, ahol a csónakok, illetve a kajakosok köthetnek ki.

A beruházás a városnak közel 370 ezer lejébe került, a vissza nem térítendő finanszírozás értéke 407 ezer lej.

 

Gabriel Pleşa, a város polgármestere elismerte, hogy a munka nem a legjobb minőségűre sikeredett, nemrég ő maga is kipróbálta, és azt tapasztalta, hogy a móló nem elég erős, ezért utasításba adta, hogy fémrudakkal erősítsék meg.

Így aztán hivatalosan még nem is vették át a létesítményt.

Az ügy kicsiben hasonlít ahhoz a néhány héttel ezelőtti Neamț megyei esethez, amikor egy néhány hónapja felújított közúti híd omlott össze a rajta áthajtó autók alatt.

Az illetékesek akkor is azt mondták: hivatalosan még nem vették át a kivitelezőtől a hidat.

Igaz, attól még zavartalanul használták.

Forrás:Foter.ro

Kiemelt kép: youtube