A kis liliket és a vörösnyakú ludat is veszélyeztette az új vadlúdvadászati szezon

0
118 megtekintés
Hortobágyi vadlúdszinkron - Fotó: Szilágyi Attila Természetvédelmi Őrszolgálat - HNPI
Swing Szerelem Szulák
Két világszerte veszélyeztetett faj, a vörösnyakú lúd és a kis lilik több mint 600 példányát veszélyeztette az új vadlúdvadászati szezon a Hortobágyon novemberben az országos vadlúdszinkron felmérései szerint.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezért szakmai alapokon nyugvó párbeszédet kezdeményezett az Agrárminisztériummal – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) idén novemberben is megszervezte az országos vadlúdszinkront, amelyhez az MME számos önkéntese is csatlakozott. Ebben a hónapban tartózkodik a legtöbb fokozottan védett vadlúd hazánkban.

A november 19-ei számlálás fő célja két veszélyeztetett, fokozottan védett libafaj, a kis lilik és a vörösnyakú lúd átvonuló állományának meghatározása volt.

Az összehangolt felmérés különösen fontos, mivel a szakemberek adatai alapján mindkét lúdfaj átvonuló- és telelőállományának súlypontja nyugat felé tolódott az elmúlt években, így hazánk szerepe is egyre hangsúlyosabb a megőrzésükben.

A HNPI által összesített adatok szerint az idei évben országosan összesen 481178 vadludat számoltak meg a szakemberek, amelyek közül 549 vörösnyakú lúd és 227 kis lilik volt. A két fokozottan védett faj nagy részét, 399 vörösnyakú ludat és 208 kis liliket a Hortobágyi Nemzeti Parkban figyelték meg.

Hortobágyi vadlúdszinkron – Fotó: Szilágyi Attila Természetvédelmi Őrszolgálat – HNPI

A teljes vadlúdlétszám 198 397 példány volt a Hortobágy térségében. A kis lilik nyugat-szibériai állománya növekvő számban vonul, az idei 208 példány rekordnak számít. A vörösnyakú lúd átvonuló mennyisége változik évről-évre, az idei 399 példány kis mértékben több mint a tavaly számolt 373 egyed.

Az adatok azért is figyelemre méltók, mert az idén a vadászati szabályozás módosítása miatt a tiszántúli megyékben a vadlúdvadászati szezon a korábbi december 1. helyett már a novemberben is lehetséges.

Mint írják, nem feltételezik senkiről, hogy legális vadászati tevékenység során szándékosan lőne le egy fokozottan védett fajt. Ugyanakkor ezen fajok a vadászható lúdfajokkal egy csapatban járnak a táplálkozó- és pihenőterületek között, így még a szakember számára is lehetetlen a fajok pontos és azonnali azonosítása az esetek döntő többségében.

Így a Tiszántúlon a novemberi vadlúdvadászatokon jelentősen megnő a két faj vétlen lelövésének az esélye.

Ez a veszély decemberre lényegesen csökken, mivel a két veszélyeztetett faj példányainak jelentős része ekkorra már elhagyja az országot, és a fekete-tengeri és balkáni telelőterületeire vonul.

Mindezek miatt azt gondolják, hogy az átgondolatlan és a természetvédelmi szakmai szervezetekkel nem egyeztetett változtatás az idei novemberben potenciálisan 399 vörösnyakú ludat és 208 kis liliket sodort veszélybe a Hortobágy térségében.

MTI