A debreceni városi törvényszék dolgozói, örökbe- és szívükbe fogadták Hópihét

0
429 megtekintés
Hópihe - Kép: zoodebrecen.hu
Swing Szerelem Szulák
Hópihének szép ajándékot hozott a Télapó, örökbefogadták. A Debreceni Állatkert által kínált örökbefogadási lehetőséget magánszemélyek mellett cégek, nonprofit szervezetek és közintézmények is előszeretettel veszik igénybe, hiszen nemcsak szimbolikus értékkel bír, hanem hozzájárul egy-egy konkrét állat takarmányozásához vagy tartólétesítményének fejlesztéséhez is.

Legutóbb a Debreceni Törvényszék munkatársaival bővült a jelképes állatkerti nevelőszülők köre, miután közös gyűjtéssel örökbe fogadták a tavaly februárban érkezett hóbagoly-testvérpár egyik tagját.

Túl azon, hogy kultúrkörünkben a bagoly hagyományosan a bölcsesség és a tisztánlátás jelképe, a Törvényszék két okból is fontosnak tartotta, hogy hóbaglyot támogasson.

Egyrészt szeretett volna közvetlenül hozzájárulni az Állatkert tevékenységéhez, azon belül a hóbaglyok szakszerű ellátásához, másrészt

fel kívánta hívni a figyelmet a klímaváltozás súlyos hatásaira és a természetvédelem fontosságára – a hóbagoly ugyanis 2017 óta „sebezhető” besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján, mivel egyedszáma a rohamos élőhely-átalakulás következtében több mint 30 százalékkal csökkent mindössze három generáció alatt.

Kép: zoodebrecen.hu

A Törvényszék névadó szavazást is tartott a dolgozók körében, aminek eredményeként a kedvezményezett bagoly a Hópihe nevet kapta.

A Hópihével való személyes találkozással egybekötött, ünnepélyes örökbefogadásra december 6-án, Miklós napján került sor, így a nevelőszülők mikuláscsomaggal is kedveskedtek a gyönyörű tollasnak.

Forrás: zoodebrecen