2,3 Celsius-fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet

0
378 megtekintés
Swing Szerelem Szulák
A már a levegőben lévő szén-dioxid miatt nagyjából 2,3 Celsius-fokkal fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest amerikai és kínai kutatók szerint, akik a Nature Climate Change című folyóiratban publikálták tanulmányukat.

A Texasi A&M Egyetem klímakutatója, Andrew Dessler és a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumnál (LLNL), valamint a kínai Nankingi Egyetemen dolgozó kollégái úgy számították ki az úgynevezett „büntető” – vagyis a már kibocsátott üvegházhatású gázok miatt mindenképpen bekövetkező – melegedés mértékét, hogy figyelembe vették, hogy a bolygó egyes területei eltérő ütemben melegszenek és azok a térségek, amelyek eddig nem melegedtek gyorsan, előbb-utóbb behozzák a lemaradásukat.

A szakember szerint azonban az, hogy a melegedés mértéke meghaladja a nemzetközi célkitűzéseket – vagyis a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2, de inkább 1,5 Celsius-fok alatt tartását az iparosodás előtti szinthez képest -, nem jelenti, hogy az emberiség elvesztette a harcot a globális felmelegedéssel szemben.

Amennyiben sikerül belátható időn belül elérni a zéró szén-dioxid-kibocsátást, akkor a 2 Celsius-fokos globális melegedést sikerülhet évszázadokra kitolni, elegendő időt biztosítva az emberiségnek az alkalmazkodáshoz.

„A melegedés üteme teszi az éghajlatváltozást annyira szörnyűvé. Ha 100 ezer év alatt kell hozzászoknunk néhány Celsius-fok melegedéshez, az nem jelentene akkora problémát. Azzal megbirkóznánk. Ám ugyanennyi emelkedés száz év alatt, már nagyon rossz lenne”

– jegyezte meg Dessler.

MTI