A MARS és az Ipsos MORI piackutató vállalat által készített 2021-es kutatásból kiderült, hogy ma Magyarországon tízből hét háztartásban (71%) él házikedvenc, és az otthonok közel felében (47%) tartanak kutyát. A kisállatok tartása és a menhelyekről történő örökbefogadási hajlandóság a világjárvány időszaka alatt jelentősen megnőtt, 2020 márciusa óta átlagosan csaknem 17 százalékkal növekedett a kutyatartók száma. Az örökbefogadások számának növekedésével még fontosabbá vált a felelős kutyatartással kapcsolatos edukáció, ezért a Pedigree két hazai állatotthon munkáját is támogatja – írja sajtóközleményében a vállalat.
Az Ipsos MORI legfrissebb, 8 európai országban (Ausztria, Belgium, Dánia, Magyarország, Olaszország, Spanyolország, Svédország és Románia)végzett felmérése alapján hazánkban és Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a kisállattartó háztartások száma. A növekedés elsősorban a korábban is állatot tartó háztartásokban figyelhető meg, a járvány első hullámában (2020. március és 2021. február között) az új kutyát befogadók majdnem négyötödének (78%) már volt kutyája a Covid-járvány előtt is, a második hullámban (2021. márciusától) pedig 3-ról 6 százalékra nőtt azon új kutyatartók száma, akiknek a járványt megelőzően nem volt négylábú háziállatuk.
A felmérés megerősítette az örökbefogadások kapcsán fennálló egyik legfőbb problémát, miszerint az új állattartók leginkább kölyök vagy fiatal kutyákat fogadnak örökbe. 2021. márciusa óta az örökbefogadott kutyák 38 százaléka egy évnél fiatalabb, 24 százaléka pedig 1-2 éves, tehát az új kutyatartók majdnem kétharmada (62%) fiatal négylábút fogadott örökbe. Ez a menhelyek számára folyamatos problémát jelent, hiszen a hozzájuk kerülő állatok nagy része már nem fiatal kutya, így néhányuk akár az egész életüket az állatotthonokban töltik.
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) publikációja[i] szerint európai szinten megduplázódott a magukat magányosnak valló emberek száma a járvány kitörése óta, pedig az állattartás megóvhat minket az egyedüllét érzésétől. A menhelyek tapasztalatai azt mutatják, hogy a középkorú és az idősebb emberek a fiatalokkal ellentétben nyitottabbak a korosabb kutyák örökbefogadására. Az idősebb kutyák mozgásigénye már jelentősen alacsonyabb, nyugodtabbak, és általában már elsajátították a legfontosabb készségeket és utasításokat, így ők tökéletes választás az idősebb, esetlegesen magányosabb generáció számára.
Az örökbefogadás és így a kutyatartás számának növekedésével a felelős állattartás megismertetése kiemelten fontos feladata nemcsak az állatmenhelyeknek, de minden, háziállatok tartásával foglalkozó szervezetnek is. A Pedigree elkötelezett a felelős örökbefogadás és állattartás mellett, ezért tavaly hosszútávú együttműködésbe kezdett a Rex Kutyaotthon és a Noé Állatotthon alapítványokkal, hogy adományai mellett a felelős örökbefogadás népszerűsítését is támogassa.
Kapcsolódó:
Jelentősen nőtt – majdnem 3 millióra – a kutyatartók száma a vírusidőszakban