Szépséges fakó rétihéják vonulnak a Körös-Maros Nemzeti Park tájai felett

0
212 megtekintés
Hím fakó rétihéja (Circus macrourus) - Fotó: Flickr
Swing Szerelem Szulák
Az elmúlt hetekben rendszeresen megfigyeltek vonuló fakó rétihéjákat a Nemzeti Park tájai felett. Az Afrikában telelő madarak északi költőhelyeikre, az eurázsiai pusztákra tartanak – olvasható a nemzeti park oldalán. 

Fakó rétihéját többnyire a Tiszántúlon láthatunk, mivel itt van egy vonulási csatornájuk. Az április az az időszak, amikor mind a négy rétihéja faj egyidőben is látható az országban. A kékes rétihéják utolsó példányai még itt vannak, amikor az első fakó rétihéják már érkeznek.

Magyarországon négy rétihéja fajjal találkozhatunk. A barna és a hamvas rétihéják költenek is itt, a kékes rétihéják telelni járnak hozzánk, a fakó rétihéják pedig csak átvonulnak felettünk.

A négy faj közül a fakó rétihéjákat láthatjuk a legritkábban. Leginkább márciusban és áprilisban, valamint augusztus- és október között vonulnak át, főleg a Dél-Tiszántúlon. A telet a Szaharától délre eső Száhel-övezetben töltik, majd költőhelyeikre vonulnak. A Fekete-tengertől Mongóliáig a félsivatagokban, nyílt, füves területeken, illetve az ezek helyén létesített mezőgazdasági területeken fészkelnek.

Fiatal fakó rétihéja (Circus macrourus) – Fotó: Flickr

A fakó rétihéják leggyakrabban magányosan vonulnak, egyedül szelik az égboltot. Ritkán előfordul azonban, hogy nem egyedül teszik meg a nagy utat: 2005-ben a Cserebökényi-pusztákon egyszerre két példány bukkant fel. Idén ezen a területen a szokásosnál több fakó rétihéja került szem elé. Április 15-én két hímet, másnap pedig egy tojót és egy hímet figyeltek meg. Kardoskúton a Fehér-tó mellett április 1-én bukkant fel az első példány, majd 13-án a második. Az első egy ivarérett hím, a második egy adult tojó volt. Tótkomlós határában szintén megjelent egy hím a hónap közepén.

Képünk illusztráció – Hím fakó rétihéja (Circus macrourus) – Fotó: Flickr

A Kis-Sárréten az elmúlt időszakban az előző évekhez hasonlóan több vonuló fakó rétihéját sikerült megfigyelni, elsősorban Biharugra és Zsadány térségében, illetve Vésztő-Mágoron és környékén. Minden esetben csupán egy-egy példány bukkant fel. Ivarérett madarak voltak, hímek és tojók egyaránt akadtak köztük.