Norvégia 50 millió dollárt adományoz a brazil Amazonas-alapnak

0
25 megtekintés
Esőerdő - Fotó: Pixabay
Swing Szerelem Szulák
Ez az északi ország első új adománya azóta, hogy a Jair Bolsonaro korábbi elnök 2019-ben befagyasztotta az alapot. Az új kormányzat alatt viszont 55 százalékkalcsökkent az erdőírtás mértéke, ennek elismeréseként nyújt segítséget Norvégia. 

Bolsonaro ideje alatt az erdőpusztítás 15 éves csúcsot ért el, kormánya bezáratta az Amazonas Alapot arra hivatkozva, hogy nem részletezett szabálytalanságok történtek a támogatásban részesülő nem kormányzati szervezetekkel, bizonyítékot azonban erre nem szolgáltatott – írja az ecolongue.hu, a Reuters cikke nyomán.

Luiz Inacio Lula da Silva elnöki beiktatását követő egyik első lépése volt, hogy a világ legnagyobb esőerdejének védelmére újraindította az Alapot és agresszívan fokozta a környezetvédelmi törvények végrehajtását, csökkentve ezáltal is az erdőirtás mértékét.

Norvégia annak elismeréseként nyújt támogatást, hogy az erdőírtás körübelül 55 százalékkal csökkent a Lula-kormányzat első 11 hónapjában. A mostani adományával az északi ország messze a legnagyobb segítője az Alapnak, a befagyasztás előtt mintegy 3 milliárd Brazil real-t (606,13 millió dollár) adományozott. Összehasonlításképpen, Lula kormányának hivatalba lépése óta összesen 4 milliárd Brazil real-t ajánlott fel az alapnak többek között az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, Dánia, az Európai Unió és Svájc.

Az adományozást hivatalosan az ENSZ dubaji COP28 éghajlat-változási csúcstalálkozóján jelentette be a két ország még 2023 decemberében.

Korábban a témában:

Jelentősen csökkent az erdőirtás mértéke az amazonasi esőerdőkben