Igen, jól olvastad, nem elütés. Futva. Semmi elegáns szitálás, zuhanó repülésben pocokfogás. A földön rohannak. A vörös vércsék. Ki látott még ilyet?! Hát a Körös-Maros Nemzeti park sem nagyon, érdeklődve figyelik az eseményeket.
Ez a technika a békászó sasokra jellemző, de finoman szólva sem megszokott a vörös vércséktől. Bár kétség kívűl praktikus és rengeteg energiát lehet vele spórólni, ami télen nem jön rosszul.
Mint írják, a vörös vércsék vadászati technikájára főként az jellemző, hogy egy helyben lebegnek (szitálnak), onnan kémlelik a gyepet, majd hirtelen lecsapnak áldozatukra. Máskor egy magasabb kilátóhelyről (például kútgémről) figyelik a környezetüket. Decemberben azonban több példány esetében is megfigyeltük, hogy az alkalmas helyszíneken, a földön futva, gyors lépésekkel iramodnak a könnyen észrevehető, gyakori zsákmányállatok után. Ezzel a módszerrel, ilyen körülmények között kisebb energia befektetéssel is hatékonyan tudnak élelemhez jutni ezek a kiváló vadászok.
Nem mellesleg, a vörös vércse hazánk egyik leggyakoribb és legismertebb ragadozó madara. Magyarországi költőállományának egy része rendszeresen áttelel. A téli időszakban a táplálékbázist szinte csak a mezei pocok jelenti számára, amely most bőségesen rendelkezésre áll a Kardoskúti-puszta rövidfüvű gyepein.
