Focicsapatnyi fiókát neveltek fel az ugartyúkok a Körös-Maros Nemzeti Parkban

0
17 megtekintés
Ugartyúk (Burhinus oedicnemus) - Fotó: Flickr
Swing Szerelem Szulák
Magyarországon az ugartyúk nagyon ritka költőmadár, arról már nem is beszéve milyen titokzatos és mókás kinézetű, melyről már többször írtunk is. Állományát mindössze húsz párra becsülik, ebből nyolc a Körös-Maros Nemzeti Parkban költ. Idén 11 fiókát neveltek fel sikeresen, ami a faj esetében igen jó eredménynek számít – írja a nemzeti park.

Mint írják, a park területén belül két területen, Dévaványa térségében és a Szentes környéki pusztákon költenek ugartyúkok. Dévaványa környékén, az erősen legeltetett puszták alkalmas élőhelyet biztosítanak a faj számára. Bár előfordul egyes években a mezőgazdasági területeken való költés, de leggyakrabban a gyepes területeken fészkelnek. Idén hat pár költött a térségben, s mindannyian a gyepeket választották.

A hat pár igen jelentős állománynak mondható, figyelembe véve, hogy 2024-ben a revírek felmérése szerint mindössze 20 pár ugartyúk költött Magyarországon. Három pár fészkelt a Hortobágyon, hat pár Dévaványa térségében, két pár a Szentes környéki pusztákon. A többi költőhely a Duna-Tisza közén került elő.

A dévaványai hat költőpár összesen kilenc fiókát nevelt fel, az egyik pár tojója azonban még egyszer lekotlott, ők nevelik a tizedik fiókát. Szentes térségében pedig két pár fészkelt, abból egy párnak volt sikeres költése.

Ugartyúk (Burhinus oedicnemus) – Fotó: Flickr

Az ugartyúk fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500.000 Ft.

A rejtélyes életmódú faj előfordulását nehéz észrevenni, mert nappal nem mozog, csak alkonyattájt van táplálkozási aktivitása. Rendszerint egyszer költ egy évben, de néhány pár kétszer is próbálkozik.

A tojások és a fiókák színezete nagyon jól illeszkedik az élőhely színvilágába, ennek ellenére a legelő állatok veszélyt jelentenek a fészekaljakra. A veszélyeztetett fészekaljakat sikerrel védhetjük meg rácsos fészekernyő használatával, mely pont azt akadályozza meg, hogy a legelő marhák, vagy juhok letapossák a tojásokat vagy a kis fiókákat.

Kapcsolódó:

Elképesztően ritka ugartyúk fióka kelt ki Karcag határában

Sikerült közelről lefilmezni a rejtélyes kis ugartyúkot – videó