A patkányok titkos társasélete – Az ELTE nagyszabású kutatása

0
13 megtekintés
Kép: Pixabay
Swing Szerelem Szulák
Az ELTE kutatása szerint sokkal bonyolultabb a patkányok társas viselkedése, mint azt eddig feltételeztük. A rangos Scientific Reports folyóiratban megjelent eredményeknek komoly hatása lehet egyes gyógyszerek, például a pszichotikumok fejlesztésére is – olvasható az egyetem honlapján.

A fehér egerek mellett az egyik legtöbbet használt kísérleti állat a patkányok egy fajtája, a fehér Rattus norvegicus. Ennek fő oka, hogy a patkányok biológiai tulajdonságai erős rokonságot mutatnak az emberi sejtek és szervek tulajdonságaival, génjeik közel 90%-a hasonló. Bár a patkányok viselkedését sokat kutatják, mindezidáig nem végeztek hosszútávú, digitálisan automatizált módon kiértékelt, a csoportbeli és az egyéni tulajdonságokat egyaránt figyelembe vevő, azokat egymással összevető kutatást a témában.

Az ELTE Biológiai Fizika Tanszék munkatársai, együttműködve az Etológia Tanszék munkatársával, Kubinyi Enikővel, ezt a fontos, hiánypótló kutatást végezték el és publikálták a Nature portfólióhoz tartozó Scientific Reports folyóiratban. A kutatás Vicsek Tamás, a Fizikai Intézet professor emeritusa által elnyert európai, ERC Advanced Grant keretében kezdődött el, a keletkező hatalmas adatrendszer feldolgozása éveket vett igénybe. Az így született publikáció azonban a mögötte álló hatalmas adatmennyiség, a kísérletek tervezése és a kiértékelési módszerek széles skálája miatt a területen egyedülálló munka lett.

A kutatás egyik központi célja az volt, hogy betekintést nyerjünk a patkánycsoportokon belül kialakuló hierarchikus erőviszonyokba.

Ehhez több komplex kritériumot kellett teljesíteni: szükség volt az egyes egyedek folyamatos azonosításának lehetőségére (ezt színkóddal oldották meg), az állatok lakhelyének minél barátságosabb kialakítására, a nappali és éjszakai időszakok változtatására, és úgy általában, a teljes, mintegy 10 hónapon át tartó kísérlet automatikus vezérlésére, beleértve például a táplálék és a víz adagolását is.

Az éjszakai, sötétben is “látó”, nagyfelbontású kamera a kísérletek végére sok terabyte-nyi információt szolgáltatott, amelynek kiértékelésére kifejezetten a színkóddal ellátott patkányok mozgását digitálisan követő algoritmust kellett kidolgozni. Fontos eleme volt a kísérletsorozatnak, hogy az induló 7 fős patkánycsoportokat (4 ilyen csoport volt) időnként több változatban is átrendezték, ezúton is követve, hogy egy adott állat vagy csoport viselkedése mennyire függ a csoport összetételétől, illetve annak változásától.

Az automatizált megfigyelések kiértékelése elsősorban a patkányok mozgásának elemzéséből állt, ami értékes új felismerésekhez vezetett. A hasonló vizsgálatok során ugyanis az állatok mozgásából következtetni lehet a köztük levő dominancia, ill. alárendeltségi viszonyokra, valamint az egyedeket standard viselkedési teszteknek egyenként alávetve, képet kaphatunk a különféle tulajdonságaikról (kockáztató, határozatlan stb.).

A kísérlet indulásakor a kutatók olyan viselkedési struktúra kialakulását feltételezték, amely idővel jól meghatározott és a különböző csoportokban hasonló módon kialakuló hierarchikus erősviszonyoknak felelnek majd meg. Továbbá azzal a kézenfekvő hipotézissel éltek, hogy a patkányok individuális személyiségjegyei alapvetően meghatározzák a csoporton belüli viselkedésüket. Az adatok kiértékelése során azonban kiderült, hogy a valóság jóval bonyolultabb, mint képzelték.

Egyes csoportokban kialakult hierarchia, számos “összetűzést” követően, más csoportokban békésebben éltek egymás mellett a patkányok. Ha egy hierarchikus csoport tagjait eresztették össze egy hierarchia nélkülivel, az eredmény hol egy hierarchikus, hol egy békés csoport lett. További váratlan eredmény lett, hogy a klasszikus – gyógyszer- vagy viselkedéskutatásban használt – személyiség- és társas tesztek során meghatározott „személyiségjegyek” és a valós csoportokon belüli viselkedés között viszonylag kevés összefüggést lehetett kimutatni.

Mindez arra utal, hogy a patkányok társas élete, szocializálódása és annak összefüggése a személyes tulajdonságaikkal, sokkal összetettebb annál, mintsem hogy azt valamilyen egyszerű mechanizmussal interpretálhatnánk. Mivel a a patkánycsoportok társas viselkedése láthatóan paradoxonokat rejt, amikor egyes pszichotikumok hatását vizsgálják állatkísérletek útján, a következtetésekkel rendkívül óvatosnak kell lenni – figyelmeztetnek a kutatók.