A már bőven őnyolc hetes kis hangyászkölyök érkezéséről mi is beszámoltunk. Azóta nem csak szépen cseperedik, de a nevét is megkapta. Őt is egy édességről nevezték el, éppen úgy, ahogy korábban született testvéreit, Bejglit, Flódnit és Gubát is.
A sörényes hangyász tartásával több mint száz éves szünet után, 2014-ben kezdett el újra foglalkozni a Fővárosi Állat és Növénykert. A hosszú szünet után az állatkertbe érkezett tenyészpár, Isabela és William mindketten tízévesek, most született kicsinyük pedig a negyedik utódjuk.
Bejgli, Flódni és Guba persze azóta már felnőttek, és másik állatkertekbe költöztek. A kis Zserbót viszont most is láthatják látogatók, amint anyukája hátára csimpaszkodva cipelteti magát, sőt, mostanában már kisebb sétákat is tesz a talajon, persze szigorúan az anya, Isabela közvetlen közelében. Az anyát és a gyereket egyébként legjobban délelőtt 10 órakor lehet megfigyelni, ilyenkor a gondozók látványetetést tartanak a sörényes hangyászoknál, illetve a velük „társbérletben” élő puduknál, azaz törpeszarvasoknál, ahol egyébként szintén született egy gida a közelmúltban – írja az Állatkert.
Adjunk nevet az állatkerti állatoknak vagy ne?
A közelmúltban, a bécsi Schönbrunni Állatkert közleményében fejezte ki azon álláspontját, hogy többet nem adnak nyilvános nevet az állataiknak. Stephan Hering-Hagenbeck, az állatkert igazgatója kifejtette, hogy a döntés azért születetett, mert a fajmegőrzés tekintetében az utolsó előtti pillanatban vagyunk és csak akkor járhatunk sikerrel, ha nem az egyedekre, hanem a populációra koncentrálunk.
Zserbó kapcsán, most a budapesti állatkert is állást foglalt a témában.
Szerintük érdemes figyelembe venni, hogy az ilyen egyedi állatneveknek már több évezredes hagyománya van az emberi civilizációban. Talán már a vadászó, halászó, gyűjtögető életmódot folytató embereknél is előfordult, hogy egyes állategyedeknek, például egy újra és újra felbukkanó, de a vadászok elől mindig sikeresen elillanó vadaknak külön nevet adtak. Amikor pedig az állatok háziasítása elkezdődött, az állattartó egyedi nevet adott azoknak az állatoknak, amelyekhez szorosan kötődött – írták.
A legrégebbi egyedi állat tulajdonnév, amely ránk maradt, az Abuwtiyuw név: egy kutyát hívtak így az ókori Egyiptomban, mintegy 4300 évvel ezelőtt.
A klasszikus műveltségű emberek körében pedig jól ismert Nagy Sándor kedvenc lovának, Bukephalosznak a neve, pedig ez a négylábú is több mint 2300 évvel ezelőtt élt. A római Columella, aki az isz. I. században, tehát két évezreddel ezelőtt terjedelmes művet írt a mezőgazdaságról, behatóan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen nevet érdemes adni a kutyának, és számos névjavaslatot is felsorolt.
Amikor az első újkori állatkertek létrejöttek, ott is természetes volt, hogy az egyes állatok, különösen azok, amelyek esetében egyediségük alapján ez indokolt, nevet kaptak. És természetes azóta is, hiszen az állatokkal való foglalkozás során sok esetben magától kialakul az igény, hogy valamilyen módon megkülönböztessük, néven nevezzük őket.
Bár az állatkerti állatok nem a látogatók miatt kapnak nevet, de már a régi időkben is tapasztalható volt, hogy ezek az információk a nagyközönséget is érdeklik. Sőt, ha esetleg nem áll rendelkezésre, akkor saját maguk találnak ki nevet. Ez volt a helyzet azzal a fiatal elefánttal, akit a Beketow cirkusz 1913-ban az Állatkertnek ajándékozott, mivel a „lábfájós” állatot nem találták alkalmasnak mutatványok betanítására. Ezt az elefántot a látogatók eleinte Pistának becézték, nem tudni, miért, hiszen valójában kislány volt, és Nelly-nek hívták. Később persze közismertté vált az igazi neve, főleg, miután Raitsit Emil állatorvos, aki kezdődő reumát állapított meg az ifjú ormányosnál, gondozójával Hévízre küldte kúráltatni a fájós lábát.
„A természetvédelmi munkában a veszélyeztetett fajok egész állatkerti népességére tekintettel vagyunk, tehát populáció szinten közelítjük meg a kérdést. Ám a veszélyeztetett fajok szaporításában egyúttal az egyedekre való odafigyelés is fontos, hiszen akkor tudjuk a megfelelő tenyészállatokat összehozni, és elérni, hogy a populáció egészének genetikai sokféleségét megőrizzük, ha minden egyed esetében tudjuk, ki kicsoda, és milyen rokonságban vannak a többiekkel. Persze számokkal is elláthatnánk az állatokat (legtöbbjüknek száma is van egyébként), de mi sokkal jobbnak látjuk névvel megkülönböztetni őket. S amint a fenti kultúrtörténeti kitekintésből kiderül, ez a dolog nem előzmények nélkül való az emberi civilizációban.”
– tették hozzá.
Kapcsolódó:
Csütörtöktől látható a sörényes hangyászkölyök a Fővárosi Állatkertben
Többé nem kapnak nyilvános nevet az állatok a Schönbrunni Állatkertben
