Ha vonyítást hallunk az erdőben, valószínűleg egy farkas jut először eszünkbe. A feltételezés nem alaptalan, hiszen a vonyítás a farkasok legjellegzetesebb hangadása. Azonban nem csak a farkasok vonyítanak, ez a hangtípus a kutyafélék családjának több tagjánál is előrdul. A farkasok például arra használják, hogy fajtársaikkal nagy távolságokon keresztül kommunikáljanak, kijelöljék a territóriumuk határait, és válaszvonyítással osszák meg egymással a helyzetüket.
AZ ELTE etológusai a kutyák farkasvonyításra adott reakcióit vizsgálták. Arra keresték a választ, vajon fajtánként eltér-e a kutyák vonyítási hajlandósága, és ha igen, szerepet játszik-e az adott fajta farkasokhoz való genetikai közelsége, az egyed kora és neme. A világon egyedülálló kutatás eredményeit a Communications Biology folyóirat közölte – olvasható az elte.hu-n.
A farkasok háziasított rokonainál, a kutyáknál, sokkal komplikáltabb a vonyítás. Míg bizonyos fajták (mint a farkashoz nagyon hasonlító szánhúzók) gyakran vonyítanak feleletül akár olyan hangokra is, mint például a sziréna, harang, zene, addig más kutyák egyszer sem viselkednek így az életük során. Az ELTE Etológia Tanszék kutatói kíváncsiak voltak, vajon tényleg hajlamosabbak-e bizonyos fajták vonyítani, és ha igen, akkor ennek van-e köze a fajták farkasokkal való genetikai hasonlósághoz. A vizsgálat során 68, a farkasoktól fajtájuk szerint különböző genetikai távolságra álló kutyát teszteltek le.
„Azt láttuk, hogy azok a fajták, amelyek közelebbi rokonságban állnak a farkassal (ún. ősi fajták), gyakrabban válaszolnak vonyítással a farkasoknak, míg a genetikailag távolabb álló fajták (ún. modern fajták) inkább ugatással reagálnak. Vagyis úgy tűnik, hogy bár a legtöbb fajta képes vonyítani,
a modern fajták már nem használják ezt a hangadást az eredeti funkciója szerint.
Ennek az lehet az oka, hogy a modern fajták kialakítása során már más volt a kutyák szociális környezete, nem volt szükség a nagytávolságú kommunikációt szolgáló hangtípusra” – magyarázza Lehoczki Fanni, a kutatás fő szerzője.
„Az eredmények azt is sugallják, hogy a többet vonyító fajták, több stresszjelzést is mutattak a vizsgálat során. Azt feltételezzük, hogy az ősi fajták jobban „értik” a farkasok vonyítását, mint a modernek. A teszthelyzetben az ősi fajták egy idegen falka territóriumán érezhették magukat, ami stresszt váltott ki belőlük, és a farkasokhoz hasonlóan jelezni akarták jelenlétüket a falkának, hogy így elkerülhető legyen egy esetleges találkozás, ami igen veszélyes lenne a kutyák számára – foglalja össze Faragó Tamás, az Etológia Tanszék szenior kutatója, a kutatás szerzője. – Érdekes módon a fajták közti különbség a vonyításban csak idősebb kutyáknál (>5 éves) figyelhető meg, ami mögött valamiféle korral együtt járó személyiségváltozás vagy esetleg tapasztalati hatás állhat. Feltételezésünk szerint a vonyítás (ami stresszjelzésekkel is társult a tesztünk során) a félelem jele lehet, és az idősebb kutyák már félősebbek voltak az adott jelen helyzetben, mint ahogy ezt korábban tanulmányok már bizonyították. Ennek megerősítése azonban még további vizsgálatokat igényel.”
A kutatók a fajta és a kor mellett egyéb faktorok – mint a nem és az ivari státusz – hatását is megvizsgálták a vonyításra. „Az eredmények alapján
a hím nemi hormonok valahogyan érintettek a vonyításban,
ugyanis míg az ivaros és ivartalanított nőstények közt nem találtunk különbséget, a hímeknél igen: az ivartalanított kanok, amelyeknél tesztoszteron már nem termelődik, hosszabban vonyítottak, mint az ivaros kanok. Mivel az irodalom alapján az ivartalan kanok félősebbek, ez az eredményünk egybevághat a feltételezésünkkel, miszerint a vonyítás a vizsgált szituációban a félelem jele lehet, vagyis a kutyák válasza a farkasvonyításra: Félek, kérlek, ne gyere közelebb!” – mondja Lehoczki Fanni
Ez az első kutatás, ami célzottan a kutyák vonyító viselkedését vizsgálta. Az eredmények alátámasztják a feltételezést, miszerint a háziasítás megváltoztatta a kutyák hangrepertoárját, és a különböző funkciókra való szelekció hatással volt arra, hogy a fajták hogyan dolgozzák fel és használják ezt az ősi kommunikációs formát.
A kutatás 2023. február 6-án jelent a Communications Biology folyóiratban Genetic distance from wolves affects family dogs’ reactions towards howls címmel. Szerzői: Lehoczki Fanni, Andics Attila, Arik Kershenbaum, Kubinyi Enikő, Daniela Passilongo, Holly Root-Gutteridge, Friederike Range, Vicente Palacios Sánchez, Lori Schmidt, Simon W. Townsend, Stuart K. Watson és Faragó Tamás.
Forrás: ELTE Biológiai Intézet
MTI
