Babamérlegre gyűjt a Fővárosi Állat és Növénykert

0
170 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Tudjátok, hány kilós egy „mindenórás” vemhes elefánt? Mi már tudjuk: Angel testtömege a várható ellés előtt egy-két héttel: 3052 kg (ő egyébként egy kis termetű elefánt). Hamarosan a születendő elefántbébi testtömegét is meg lehet mérni, hiszen az Állatkert Alapítvány jóvoltából elefántmérleg került az ormányosok kifutójába.

A külső elefántkifutóba beszerelt mérleg óriási segítség lesz az állatorvosoknak és elefántgondozóknak az eletántbébi gyarapodásának nyomon követésében. De jó azt is tudni, hogy miként változik majd a mama, Angel súlya az ellés után, hogyan növekszik a jelenleg 1450 kilós nagytesó, Arun, valamint az apuka, az öt tonnánál is nehezebb Assam testtömege. Az állatoknál ugyanis a testsúly, pontosabban annak változása gyakran árulkodik az egészségi állapotról. Ezért is vállalkozott az Állatkert Alapítvány  arra, hogy az elefántoknál használható mérleget építtet be a kifutóba.

Az Alapítvány csak úgy tudja segíteni az Állatkertet, ha a támogatók is segítenek.

“Megvásároltuk, beszereltettük az elefántmérleget, az összköltség közel kétmillió forintra rúg. Drága dolog ugyanis olyan mérleget találni, amely 6 tonnáig öt kiló pontossággal mér, de akkor sem omlik össze, ha esetleg több elefánt is ráballag. Mindezt kültéren, az időjárási viszonyokkal, az esetleg rákerülő állati ürülékkel dacolva, olyan kijelző szerkezettel kiegészítve, amelyen majd a nagyközönség is jól látja: mennyit mutat a mérleg. Sőt, a beszerelés munkálatai sem zavarják meg az állatok napi rutinját, nem jelentenek túl nagy zaj- és környezeti terhelést az igen érzékeny elefántcsalád számára.”-írják oldalukon

Az Alapítvány nagyon számít arra, hogy támogatói, az Állatkert barátai – s különösen azok, akiknek az elefántok a kedvencei – segítenek az elefántmérleg költségeinek visszapótlásában. Éppen ezért gyűjtést indítanak: első lépcsőben a Támogatás aloldalukon. immár nem egy bála szénára valót kérnek, hanem az elefántmérleg árához való hozzájárulást.

Forrás: zoobudapest