Vadlúd Sokadalom és madármegfigyelő verseny Tatán

0
271 megtekintés
Vadludak - Kép: vadludsokadalom.hu
Swing Szerelem Szulák
A tatai Öreg-tó partján szombaton rendezik Magyarország legnagyobb madárfesztiválját, az érdeklődők több tízezer madár beérkezését figyelhetik meg a Vadlúd Sokadalmon – közölték a szervezők. 

A madármegfigyelő verseny résztvevői már virradatkor elfoglalják leshelyeiket, ők tanúi lehetnek annak, ahogy a tavon éjszakázó madarak szinte egyszerre repülnek a magasba, majd környező földeken keresnek táplálékot.

A nap másik jellegzetes eseménye a ludak behúzása. Az ék alakban érkező rajok szürkületkor hatalmas csapatokban térnek vissza a tóra. Az esemény a parton felállított távcsöveken és nagyméretű kivetítőn is követhető, szakértő kommentátor segítségével.

Napközben a látogatók számos természetvédelemmel kapcsolatos bemutatót láthatnak. Harkálymegfigyelő túra indul a tófarokba, lesz állatbemutató és sólyomröptetés. A rendezvényen adják át a Madarak a víz tükrében elnevezésű fotópályázat díjait. A képekből nyílt kiállítás a Tatai várban látható.

Vadlúd Sokadalom, Tata – Kép: vadludsokadalom.hu

A gyerekeket kreatív játszóház, játékos távcsöves madárkeresés és madaras memóriajáték várja. A vásárban kézművesek, őstermelők és népművészek kínálják portékáikat, de vásárolhatók madár- és természetvédelmi eszközök, valamint könyvek és madarakat ábrázoló festmények.

A 220 hektáros tatai Öreg-tavat Magyarország legrégebbi – csaknem 700 esztendős – mesterséges halastavaként tartják számon.

A tavon telelő vadludak akár hatezer kilométerről, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek hozzánk,

az ottani időjárás hidegre fordulása után.

A rendezvény különlegessége, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott ramsari egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely kontinensünkön, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz.

Részletes program: ITT

MTI