Újra nyitja kapuit Magyarország egyetlen vidámparkja

0
653 megtekintés
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Swing Szerelem Szulák

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. május elsején nyitotta meg kapuit először a debreceni Nagyerdőben az akkori nevén Lúdas Matyi Vidámpark, amely társadalmi munkával épült meg a vele összevont állatkerttel együtt.

A vidámpark és az állatkert a járványhelyzet miatt március 17. óta zárva tart, de a járványügyi enyhítő rendelkezéseknek köszönhetően – a közegészségügyi intézkedések betartásával – az állatkert május 4-től fogad újra látogatókat, a vidámparkban pedig a jubileumi szezon május 9-én kezdődik – ismertette az igazgató.
Nagy Gergely Sándor közölte: a zárva tartás alatt alapos gépészeti karbantartást követően több játékelem külsőleg is megújult, hogy teljes pompájában köszöntse a szórakozni és kikapcsolódni vágyó nagyközönséget.
A nagy becsben őrzött ipartörténeti értékű lovasforgó békebeli paripái restaurálásukat követően újra régi pompájukban tündökölnek, de a családok egyik nagy kedvence, a kacsavonat is megszépülve várja visszatérő és új utasait. A kor elvárásainak megfelelően a vidámpark tavaly több kényelmi szolgáltatást is bevezetett: immár online is megvásárolható az állatkerti és a vidámparki belépő is, illetve a park teljes területét ingyenes látogatói wifi-hálózat fedi le.
Az idei szezonban sem lesz hiány újdonságokból: az akrobatikus mozgásformák iránt érdeklődők már a nyitóhétvégén is próbára tehetik magukat a park legújabb attrakcióján, a négyszemélyes bungee-trambulinon – tájékoztatott Nagy Gergely Sándor.

Forrás:MTI