Új feketególyapár foglalta el a bekamerázott gemenci fészket

0
573 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Új feketególya-pár foglalta el kedden azt a bekamerázott fészket a Gemencben, ahol eddig a legidősebb ismert fekete gólya fészkelt párjával.

Tájékoztatásuk szerint a fészekhez még március 7-én érkezett egy fiatal hím gólya, kedd reggel pedig megérkezett a tojó is. A pár azonnal nekilátott a fészek rendbetételének, a szakemberek bíznak benne, hogy idén is sikeres költési időszakot kísérhetnek figyelemmel.

A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közös projektjének köszönhetően már hatodik éve folyik tudományos megfigyelés Európa legnagyobb ártéri erdejében. A fészekben a kezdetek óta egy pár – Tóbiás és Sára – költött, de keddtől új korszak veszi kezdetét – írták.
A fészket évekig birtokolta Tóbiás és Sára, őket továbbra is várják az erdészek, ornitológusok, a nemzeti park munkatársai és a több ezres rajongótábor. Felmerült az a lehetőség is, hogy Tóbiás elvesztette a fióka kora óta viselt azonosító gyűrűjét, de a tapasztalt megfigyelők csőrének jellegzetes alakja alapján is azonosítani tudják a madarat.

A Gemenc Zrt. szerint a webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. Minden évben több százezer alkalommal tekintették meg az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapján a fészekkamera felvételeit. Az ország különböző pontjain, de a Felvidéken is vannak olyan iskolai osztályok, amelyek rendszeresen figyelik a gólyapár életét és a fiókák fejlődését.
Azt írták: a felvételeket követő érdeklődők, szakemberek, kutatók csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének. Ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek. Éppen ezért nem tervezték azt sem, hogy a madarak megérkezése előtt helyreállítsák a fészket.
Magyarországon mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár a Gemencben. Az ottani populáció a világ legnagyobb sűrűségű feketególya-állománya. A védett faj egyedei fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik idősebb, nagytermetű fákra, amelyeknek a törzse megfelelő magasságban elágazik, vagy amelyeken vastag, közel vízszintes, villásan elágazó oldalág található.
A Gemencben az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek. Az erdőgazdaság a foglalt fészkek köré vont védőzónák kijelölésével, az erdészeti tevékenységek időszakos átszervezésével, a turista túraútvonalak áthelyezésével segíti a madarak nyugalmát a költési időszakban.

Forrás: MTI

Képek: gemenczrt