Tolvajt fogott a négylábú zsaru

0
275 megtekintés
Pandúr, a négylábú nyomozó - Fotó: Magyar Rendőrség - Facebook
Swing Szerelem Szulák
Pandúr, a rendőrkutya kiváló szimatát vetette be Nyírgelsén, Szabolcs-Szatmár Bereg megyében. Nem csak a tolvajt fülelte le egy másik községben, de menet közben a lopott cuccokat is megtalálta, a tolvajnak így nem maradt más esélye, mint beismerni tettét. 

A remekül dolgozó négylábú zsaru nagy fogásáról, a Magyar Rendőrség Facebook oldalán számolt be.

Mint írják, a tolvaj egy nyírgelsei telephelyre tört be, majd onnan vasból készült eszközöket, csöveket vitt el. A bejelentés után nyírbátori rendőreink nyomkövető szolgálati kutyát is bevetettek a tettes ellen.

Balázska Tibor törzszászlós Pandúr hívónévre hallgató szolgálati kutyájával indult meg a nyomok után. A négylábú szagot fogott, és Nyírgelséről Nyírmihálydiba, az elkövető lakóhelyéig vezette gazdáját. Útközben, egy erdős területen Pandúr az eltulajdonított tárgyak rejtekhelyét is jelezte, a kollégák pedig lefoglalták a bűncselekményből származó eszközöket.

A szimat ismét jól vizsgázott, így előállították és kihallgatták a 29 éves gyanúsítottat, aki végül beismerte tettét.