A Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületére már november elején megérkeztek a hósármányok és a sarkantyús sármányok első, nálunk telelő példányai. Az elsőt Kardoskút térségében figyelték meg, november elején. Azóta már 11-en vannak és egy csapatban mozognak a szürkemarhák által lelegelt területen, a gulyaállás környékén – írja a Nemzeti Park a weboldalán.
A hósármány az egyik legészakabban költő énekesmadár, még a Spitzbergákon is fészkel.
Magyarországon csak télen jelenik meg, döntően az alföldi területeken, de a Dunántúlon is előfordul.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban idén november 10-én, a kardoskúti Fehér-tó mellett figyelték meg az első két példányt. Azóta is többször láttak 2-6 madarat együtt mozogni, tehát folyamatosan itt tartózkodnak. Rendszerint a tó környékén, a rövidfüvű, szikes, padkás részeken szedegetik a gyommagvakat.

A sarkantyús sármányok valamivel délebbre, Skandinávia északi részén költenek. Magyarországon belül a Hortobágyon telel a legtöbb példány, de a Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a kardoskúti puszták, a bihari térség, a Montág-puszta és a Csanádi puszta is kedvelt telelőhelyeik közé tartozik.

A sarkantyús sármányok leginkább a kígyófark-füves területeket kedvelik, de a szikes legelőkön előforduló egyéb gyommagvakat is szívesen szedegetik.