Szegedre költözött Irungu a budapesti zsiráfbika-videó

0
94 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Egy fiatal Rotschild-zsiráf (Giraffa camelopardalis rothschildi) érkezett a Szegedi Vadasparkba, a bikát néhány hét múlva a kifutóban is megfigyelhetik a látogatók.

Az Irungunak elnevezett hím 2017 elején született a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Az állat szállítása minden komplikáció nélkül zajlott, a zsiráf biztonságosan utazott, majd nagyon gyorsan hagyta el a szállítójárművet, és foglalta el a helyét. A fuvart – ahogy a korábbi Szegedre érkező zsiráfok esetében is – a cseh Dvur Kralové-i Állatkertben dolgozó Zdenek Barta végezte, aki a nagy méretű emlősök szállításának specialistája.

Irungu egy darabig az új helyét szokja a szegedi állatkert zsiráfházában, majd megismerkedik a csapat többi tagjával is, Thaboval és Luke-kal. Pár hét múlva már a külső kifutóban is megfigyelhetik a látogatók, addig pedig az üvegen át leshetnek be hozzá.
A Szegedi Vadaspark fiatal bikák tartásával segíti a zsiráfok európai fajmentő tenyészprogramját (EEP). Ennek oka, hogy a zsiráfok szociális viselkedésének – vagyis, hogy egy idősebb bika több tehénnel él együtt – egyfajta következménye a “hímtöbblet”, amelyet agglegény csapatban tartanak az állatkertek. Amíg nincs nőstény a közelben, ők jól meg is férnek egymással.
Jelenleg a zsiráf kilenc alfaja közül a Kenya, Uganda és Szudán szavannáin őshonos Rotschild-zsiráf az egyik legveszélyeztetettebb, kevesebb mint 1700 egyede él vadon. Állatkertekben viszont a programnak köszönhetően nagyon jó a helyzete, inkább a hím többletszaporulat elhelyezése jelenti a legnagyobb kihívást, ebben nyújt segítséget a Szegedi Vadaspark az újabb fiatal bika fogadásával.

Megérkezett Irungu, a pesti zsiráf

📢Szuper hírünk van mára‼️ Egy fiatal Rotschild-zsiráf érkezett hozzánk a Fővárosi Állat- és Növénykertből.🤩🤗 A 2017 elején született Irungu szállítása minden komplikáció nélkül zajlott. Nyugodtan, a fölötte belógó faleveleket rágcsálva várta, hogy végre az autó a helyére kerüljön, és alig, hogy kitárult a speciális, zsiráfszállításra kialakított utánfutó ajtaja, egyből a rámpára lépett, és el is foglalta a számára kialakított boxot a házban.🦒 Most egy darabig az új helyét szokja, majd megismerkedik a csapat többi tagjával is, Thaboval és Luke-kal. Pár hét múlva már a külső kifutójában ismerkedhetnek meg látogatóink is a fiatal bikával, addig pedig az üvegen át leshetnek be hozzá.🔭

Опубликовано Szegedi Vadaspark Четверг, 18 июня 2020 г.