SZÁRNYAK SORSA – Lélekemelő film az állatok megmentőiről

0
247 megtekintés
Az Ispotály - Szárnyak Sorsa
Swing Szerelem Szulák
Kovács István filmrendező az év elején kereste meg a Mályi Madármentő Állomást, hogy szeretne két filmet készíteni a munkájukról. A most bemutatott Szárnyak Sorsa című film betekintést nyújt a Mályi Madármentő Állomás mindennapjaiba. 

„A madárnak nincs arca a fájdalom kifejezésére.” (Fekete István)

Az első – melyben a téli időszak állatmentéssel kapcsolatos mindennapjait mutatta be – tavasszal “Ispotály – Madarakról, emberségről” címmel készült el, a napokban pedig megjelent a Mályi Madármentőknek a nyári időszakot bemutató tevékenységéről az “Ispotály – Szárnyak Sorsa” című film.

 

„Sok száz leforgatott óra, sok ezer kis mentett lélek és ezernyi titokban elhullatott könnycsepp, ami e filmet körbe öleli. Nehéz visszaemlékezni azokra a pillanatokra, amik az év folyamán történtek, nehéz feldolgozni azt a sok érzelmet, ami a filmben is megjelenik, így érthetően csak sokadik nekifutásra tudtuk végig nézni. Újra átéltük azokat a szomorú és felemelő pillanatokat, amik a nyáron halmozódtak. „

– írják Facebook bejegyzésükben a Mályi madármentők, akik bíznak abban, hogy a film egy kis betekintést nyújt a mindennapjainkba és talán olyan emberekhez is eljut az üzenete, akik eddig nem követték nyomon a munkájukat.

Lehoczky Krisztián, a Mályi Természetvédelmi Egyesület elnöke, a mályi madármentõ állomás vezetõje egy barna rétihéját (Circus aeruginosus) reptet Mályi határában 2017. július 31-én. Az egyesület madármentõ állomása mentési és tanácsadási céllal mûködik, munkatársai a település 30-40 kilométeres körzetében segítenek a rászoruló madarakon és kisemlõsökön.
MTI Fotó: Komka Péter

„A Szárnyak Sorsával megpróbáltuk megragadni azt a világot, megteremteni az atmoszférát, mely a Mályi Madármentők – és éppúgy a segítségre szoruló mentvények – számára a kézzel fogható valóságot jelenti. Úgy hiszem, hogy egy rendkívül erős, elgondolkodtató és életigenlő filmet sikerült – a mentőállomás munkatársaival közösen – elkészítenünk, ami a „Madarakról, emberségről” c. film méltó folytatása lehet.”

– fogalmazott az alkotó, Kováts István.

„Minden útravalómat belepakoltam, amit az elmúlt hat hónap során ebből a világból meríthettem, egyvalamit kivéve: a személyes jelenlét általi tapasztalás itt marad velem. Ezt nem tudom a film nyelvére átültetni, ezt csak átélni lehet…”

– összegezte érzéseit a filmrendező.