Az állatkerti Nagy-tóban, amely az egyik legrégebbi, az 1866-os megnyitás óta létező bemutatóhelyönk, több száz ékszerteknős lakik. A víz tükrén át gyakran látni őket a tóban úszkálni, szép időben pedig tömegesen napoznak a tó partján, szigetein.
Ezeknek a teknősöknek az élettörténete házi kedvencként kezdődött. Kedvtelési célú állattartásba vágó magánszemélyeknél laktak eredetileg, akik apró, szinte 50 forintos érme nagyságú állatként szerezték be őket. Hosszú évek alatt azonban az ékszerteknősök megnőnek, olykor akár levesestányér nagyságúra is. Az ilyen nagyra nőtt állatok pedig gyakran már alig férnek el abban az akva-terráriumban, amit eredetileg a számukra beszereztek. Amikor ez bekövetkezik, előfordul, hogy a gazdik egy része – talán helyhiány miatt – már nem akarja őket tovább tartani, és ilyenkor sokak eszébe ötlik az a gondolat, hogy egy tó vagy patak partján szabadon engedjék őket. Ez azonban komoly problémákat okoz, és igazából tilos is.
Tudnivaló ugyanis, hogy az ékszerteknősök eredendően az Újvilágban, az USA délkeleti, illegve déli államaiban őshonos, így a hazai faunában, hazai élőhelyeken semmi keresnivalója sincs. Annál is inkább, mivel nagy galibát okoz: a korábban sajnálatos módon szabadon engedett ékszerteknősök ugyanis kiszorítják élőhelyéről a Magyarországon őshonos, védett mocsári teknősöket.
„Azért, hogy segíteni tudjunk ezen a természetvédelmi problémán, már az 1990-es években meghirdettük, hogy aki már nem szeretné tovább tartani ékszerteknősét, az semmiképpen ne engedje el. Inkább hozza be hozzánk, s mi elhelyezzük őket az állatkerti Nagy-tóban. Ez egyrészt kiváló hely az ékszerteknősöknek, ráadásul a vadonban élő mocsári teknősök is jól járnak, mert békén vannak hagyva, nem kell újabb szabadon engedett ékszerteknősökkel versengeniük. A behozott ékszerteknősöket ugyanott vesszük át, ahol a mentett állatokat is.”
E kezdeményezés nyomán láthatnak tehát látogatók több száz ékszerteknőst az állatkerti Nagy-tó térségében.
A helyzet ennél annyival bonyolultabb, hogy ezek a teknősök nem mindig maradnak közvetlenül a tónál, hanem időnként kisebb-nagyobb sétákra indulnak az Állatkert területén, általában persze nem túl messze a tótól, a fő lakóhelyüktől. A kirándulások oka leggyakrabban az, hogy tojásrakó helyet keresnek. Nagyrészt persze a növények között, a parkrészeken haladnak, és ezeket az állatokat ilyenkor nem is nagyon látja a közönség. Sokkal feltűnőbb viszont, amikor épp átkelnek a sétányokon. Sok vendég jelzi az állatkert munkatársainak, hogy teknőst találtak, de az ékszerteknősöknek „meg van engedve”, hogy szabadon kószáljanak a kertben. Így látogatóinknak csak annyi „teendőjük” van, hogy vigyáznak rájuk, és persze megcsodálják őket út közben. Az egyetlen helyzet, amikor beavatkozásra van szükség, olyankor áll elő, ha egy-egy ügyetlenebb teknős felborul, és képtelen magától a hasoldalára visszafordulni. Ilyenkor óvatosan segíthetünk neki.
Forrás: Fővárosi Állatkert
