A Fővárosi Állatkertben, évtizedek óta rendszeresen szaporodnak a nagy népszerűségnek örvendő szurikáták. Vannak azonban esetek, amikor egy- egy kölyöknél, az állatkert gondozóinak kell vállalni a pótmama szerepét. Ez történt Zulu esetében is.
A szurikátákról mindenki tudja, hogy csapatokban élnek. Az viszont már jóval kevésbé ismert, hogy ezeket a csapatokat általában egy domináns pár uralja. Ez a domináns pár magának tartja fenn a jogot a szaporodásra, így a rangsorban hátrébb helyet foglaló nőstényeknek csak nagy ritkán vannak utódaik. Ez valószínűleg azért van így, mert a rangsorbeli hátrányból adódó stressz eleve csökkenti ezeknek a nőstényeknek a fogamzóképességét, illetve a vetélés kockázatát is növeli. Ezzel együtt néha előfordul, hogy a rangsorban hátrébb elhelyezkedő nőstényeknek is utódjuk születik, de ilyenkor a domináns pár általában elüldözi a szóban forgó nőstényt, sőt, esetleg a kölyköt is megpróbálják elpusztítani. A dolog nem tűnik éppen humánusnak, de hát nem is emberekről van szó, hanem szurikátákról, s ahogy az állatvilágban általában, itt is a létért való harc határozza meg a vadonbeli életet.
Az állatkertekben persze mindez máshogy van, hiszen a mi állatainknál nincs mindennapos élethalál harc a riválisokkal, a ragadozókkal és a vadonbeli élet egyéb nehézségeivel. Ezért aztán tovább is élnek, mint a szabad természetben élő fajtársaik. A szurikátáknál ugyan itt is a domináns pár uralja a csapatot, s az alárendelt helyzetben lévő nőstények itt is a legritkább esetben ellenek, ám ha ez mégis megtörténik, a nem domináns nőstények utódai is esélyt kapnak, például úgy, hogy a gondozók vállalják el a pótmamaságot. Ez történt a kis Zulu esetében is.
Zulu, a hím szurikáta kölyök mesterséges nevelése másfél-kéthetes korában, egészen pontosan február 10-én kezdődött. Kezdetben a macskatejpótló tápszer volt szinte az egyetlen tápláléka, de mostanra már kezd megbarátkozni a szilárd táplálékkal, éspedig a szurikáták számára ínycsiklandónak számító lisztkukaccal és gyászbogárlárvával is. Az őt nevelő gondozók szinte folyamatosan vele vannak, sőt még haza is viszik magukkal, hiszen egy ilyen kisállat éjjel-nappal gondoskodást igényel, s a kezdeti időszakban még éjszaka is három óránként kellett etetni.
A kis Zulunak most a vele foglalkozó gondozók a társai, pótmamái, de a kisállatok nevelésének tapasztalataiból kiindulva hozzá hasonló méretű plüss játékokat is kapott, hogy azokhoz is hozzá tudjon bújni.
Forrás: Fővárosi Állatkert
