Pásztormadarak tették tiszteletüket a Körös-Maros Nemzeti Parkban

0
195 megtekintés
Pásztormadár (Pastor roseus) - Fotó: Flickr
Swing Szerelem Szulák
Május utolsó harmadában a Körös-Maros Nemzeti Park valamennyi tájegységében felbukkantak pásztormadarak. A keleti sztyeppék madarai csak vendégként járnak Magyarországra, utoljára 1995-ben, a Hortobágyon költöttek – írja a nemzeti park.

A pásztormadarak felbukkanása és egyedszáma meglehetősen rapszodikus. Egyes években inváziószerűen, hatalmas csapatokban érkeznek (utoljára 1995-ben volt ilyen, de 2018-ban is jelentős számban jöttek), máskor az egész országban csupán néhány példányt figyelnek meg. Az eddigi adatok alapján inváziós évre az idén nem számíthatunk.

A KMNPI Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén az első csapatokat május végén észlelték. Több alkalommal is felbukkantak, egyedszámuk minden esetben 50 alatt volt.

Pásztormadár (Pastor roseus) – Fotó: Flickr

A kardoskúti tájegységben a városok belterületén figyeltek meg pásztormadarakat. Hódmezővásárhelyen húsz, Orosházán nyolc pásztormadár bukkant fel, s láttak még két együtt mozgó példányt is. A városokban egyébként ritkán jelennek meg, jellemzően a nyílt füves élőhelyeket (gyepeket, kaszálásokat) és a gyümölcsösöket kedvelik. A gyepeken rovarokkal, szöcskékkel, sáskákkal, a gyümölcsösökben pedig a seregélyek között elvegyülve cseresznyével, esetleg faeperrel táplálkoznak.

Pásztormadár (Pastor roseus) – Fotó: Flickr

Szentes-Terehalom térségében, a Körös-Maros Nemzeti Park magyar szürke szarvasmarha gulyája körül május 25-én figyeltek meg 11 pásztormadarat. Az állatok közelében sok a táplálékul szolgáló rovar, ezért kísérték őket a pásztormadarak, akik seregélyekkel vegyes csapatokban mozogtak. A térségben a seregélyek száma 250 – 300-re tehető. A legelésző szürkemarhák között egyszerre legfeljebb 40-60 seregély kereste a táplálékát, de mindig volt közöttük pásztormadár. Utóbbiak időnként a közeli cserjékre szálltak, majd visszarepültek a legelő állatok közé.

A Kis-Sárréten szintén május 25-én figyeltek meg egy 25 példányból álló pásztormadár-csapatot a Bihari Madárvárta udvarán.

Pásztormadár (Pastor roseus) – Fotó: Őze Péter – KMNP

A Csanádi pusztákon a Nagy-Zsombék melletti nyári gulyaállás közelében több, kisebb egyedszámú csapat is felbukkant. Összesen mintegy 60 példány repült el a terület felett, északi irányba tartottak.