Országos bajnokságot rendez a Magyar Póni Klub Szövetség

0
102 megtekintés
Fotó: Pixabay
Swing Szerelem Szulák
Fáró Mirella, a szövetség elnöke szerdán elmondta, hogy a balatonvilágosi országos bajnokságon a regionális minősítő versenyek nyertesei indulhatnak, négyéves kortól. Az augusztus 26-28. között megrendezésre kerülő rendezvényen a versenyzők többek között díjlovaglásban és díjugratásban mérhetik össze a tudásukat – tette hozzá.
Az országos bajnokságra több mint 160 gyermek nevezett 25 klub képviseletében, és idén ismét a kisebbek lesznek többségben – ismertette.

A klubot 2004-ben tíz magánszemély alapította, a nyolcvanéves angol Pony Club mintájára. A Magyar Póni Klub Szövetség a brit klub versenyszámait és versenyrendszerét vette át, és próbálja követni az angol hagyományokat, mivel ott egy sikeres, bevált versenyrendszert honosítottak meg.

Általánosságban elmondta, hogy mostanság kevesebb a lovasiskola, a lovak és a pónik inkább magánkézben vannak, jellemzően a szülők vásárolják gyermekeiknek.

A járványhelyzet visszavetette a Magyar Póni Klub Szövetség munkáját is, de – az elnök elmondása szerint – bíznak benne hogy megint egyre többen kezdenek versenyszerűen lovagolni.

Kitért arra is, hogy Magyarországon létezik egy negatív sztereotípia a pónikról, miszerint a pónik nehezen kezelhetők és gonoszak. Valójában viszont ez messze áll az igazságtól, mivel a pónikkal nagyon jól lehet dolgozni és okosabbak a lovaknál.

 

MTI