Nem bolygatták a fecskefészket az étterem felújítása alatt

0
150 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Példamutatóan járt el az a vállalkozó Vaskúton, aki teljes körű felújításba kezdett vendéglője épületén. A bejárati ajtó felett ugyanis molnárfecskék raktak fészket és kezdtek költésbe.

Az épületen úgy végezték el a munkálatokat, hogy a fecskefészkeket nem bolygatták, azt a területet kihagyták. Most a fiókák kirepülésére várnak, hogy befejezhessék a felújítást. A Szőlőfürt Vendéglő tulajdonosa elmondta, hogy jövőre is várni fogja a fecskék visszatérését és bízik benne, hogy újra fészket raknak majd az eresze alatt.

A hatályos jogszabályok a természetvédelmi oltalom alatt álló madarakra a költési időszak alatt kiemelt figyelmet fordítanak. A védett madarak fészkei, tojásai és fiókái a kifejlett madarakhoz hasonlóan a törvény hatálya alá esnek, ezért pusztításuk, a fészkek és fészkelőhelyek engedély nélküli bolygatása törvénytelen cselekedet.
Tehát az épület tulajdonosa tulajdonképpen „csak” a törvény szerint járt el, mégis mindenképpen dicséretes ez a hozzáállás, és ezúton is köszönjük neki!

Forrás: Facebook-Kiskunsági Nemzeti Park