Körözést adott ki a Nébih arra a hatalmas, 30 kilós pontyra, amit már többször kifogtak a horgászok, csak éppen nem tudni, hol. Jelenleg nem tudni hol van a szökevény hal, ami korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból került elő többször.
A Nébih Állami Halőri Szolgálatához (ÁHSZ) érkezett bejelentés szerint a fenti képen látható pontyot 2017-ben több alkalommal megfogták és a vízbe visszaengedték a 14-0063-1-5 kódszámú, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen. A bejelentés szerint a több mint 30 kg egyedsúlyú pontyot 2018-ban feltételezhetően már egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei halastóban fogták meg, ahol fényképet is készítettek róla. A Nébih által felkért szakértő megállapította, hogy a két különböző vízterületről megfogott ponty ugyanazon egyed. Ugyanakkor nem állnak az ÁHSZ rendelkezésére olyan fényképfelvételek, melyek alapján a halastó teljes bizonyossággal azonosítható lenne.
A hivatal most vissza akarja szállítani a halat eredeti élőhelyére.
Várják olyan horgászok jelentkezését, akik 2018-ban vagy azt követően megítélésük szerint a képen szereplő pontyot fogták meg, továbbá a fogásról fotóval rendelkeznek, vagy legalább érdemi információt tudnak nyújtani a hal jelenlegi hollétéről. A Nébih kéri a horgászokat, hogy akkor is küldjék meg a rendelkezésükre álló felvételt, ha nem biztosak abban, hogy az érintett egyedről van szó. A képeket – a fogás helyének megjelölésével – az [email protected] e-mail címre várják.
Egy 30 kg egyedsúlyú ponty egyed felnevelése a halgazdálkodásra jogosult több évtizedes munkája, feketepiaci értéke éppen ezért 700-800.000 Ft.
A halgazdálkodási vízterületeink halállománya fennmaradásának érdekében, az ÁHSZ célul tűzte ki a horgászattal-halászattal kapcsolatos feketegazdaság felszámolását, ebben kérik most a horgászok segítségét.