Mintegy 50 ezer lazac szökött meg egy halgazdaságból

0
934 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Kiszökött 50-52 ezer lazac egy halgazdaságból, ami azért jelent gondot, mert potenciálisan szennyezheti a tengeri környezetet és kiszorítja az ott élő halakat a táplálékláncból.

Lazacok szabadultak ki az Ausztrália melletti Tasmánia egyik halgazdaságából egy tűz miatt, mely megolvasztotta a kerítésük egy részét. A halgazdaság nem számít környezeti károsodásra az eset miatt, a környezetvédők azonban egyáltalán nem osztják ezt a várakozást.

A cég vezérigazgatója, Peter Bender szerint a megszökött lazacok általában nem maradnak sokáig életben, mert a fókák vagy a halászok gyorsan elkapják őket. Egy másik menedzser pedig úgy véli, a megszökött lazacok nem a helyi őshonos fajokkal táplálkoznak.

Peter George, a Neighbours of Fish Farming elnöke szerint azonban az ügy sürgős kivizsgálást igényel, hogy ezzel felmérhessék a helyi ökoszisztémára gyakorolt hatást. Szerinte a lazac élő tengeri környezetre gyakorolt közvetlen hatásán túl hosszú távon fennáll a veszélye annak is, hogy a lazacok eljutnak a folyókba.

A hírek szerint azonban a vállalatnak nincs semmilyen megoldása az elszökött halak vissazfogására, amely egyébként a jelenlegi halállományuk 1 százalékát teszi ki.

A vállalat közlése szerint a lazacokat tartó karám körülbelül egyharmada égett le a tűzben, ideértve a víz feletti infrastruktúrát is, amely lehetővé tette a halak tömeges kimenekülését. A tűz okáról azonban egyelőre nincs elképzelésük. Van elektromos berendezés a karámban, de a gazdálkodásuk 35 éve alatt még soha nem volt elektromos tűzesetük.

A vállalat becslése szerint 50 és 52 ezer közé tehető a megszökött négy kilogrammos lazacok száma.

Margo