Manapság nincsen abban semmi fura, hogy egy állatkert tart zebrát. De annál akkor sincs nagyobb öröm, mint amikor utódok is születnek. A Szegedi Vadasparkot ezidáig elkerülte a csikóáldás, ám idén, augusztus 12-én megszületett az első kis zebrabébi, így most nagyon nagy az öröm a Vadasparkban. A kicsi a Dia nevet kapta, egy első bébinek igazán szép választás egy istennő neve, hisz Diána – többek között – a vadállatok és a vadászat istennője is volt.
A Szegedi Vadasparkban az alföldi zebra él, pontosabban annak egyik Kelet-Afrikában élő alfaja, a Böhm-zebra. A leggyakoribb zebra alfajnak számít, vadon és az állatkertekben egyaránt. Sajnos más zebra fajok és alfajok kevésbé szerencsések, például Dél-Afrikában kipusztult az egyik legérdekesebb alföldi zebra, a kvagga. Elsősorban amiatt irtották, hogy ne jelentsen konkurenciát a legelő háziállatoknak – olvasható a Szegedi Vadaspark oldalán.
A zebráról mindenkinek a csíkozottság jut az eszébe, és a fogas kérdés, vajon sötét alapon fehér csíkosak, vagy fordítva? Emellett az is talány, hogy egyáltalán miért alakulhatott ki ez a mintázat? Több elmélet is született, és elképzelhető, hogy részben majd mindegyik igaz. A nagy tömegben együtt rohanó csíkos zebrák megzavarhatják a ragadozóikat azáltal, hogy nehezen tudnak egy egyedet megkülönböztetni és leválasztani a többiektől. A vizsgálatok szerint a vérszívó legyeket, böglyöket is megzavarja az éles kontraszt. Az első kérdésre visszatérve: a tudomány jelen állása szerint sötét alapon fehér csíkosak.

A zebracsikót körülbelül egy éves korában választja el az anyja. Vadon a kancák a szülőcsapatukban maradnak, a rangjukat az anyjuktól örökölik, a fiatal hímek viszont úgynevezett agglegény csoportokba állnak össze, mielőtt – heves küzdelmek árán – elnyernék a vezérséget egy csapatnyi nőstény felett. Állatkertben ennél békésebb az életük, az itt élő állatoknak nem kell vetélytársakkal megküzdeni. Szegeden még sokáig látható lesz Dia, a látogatók figyelemmel kísérhetik majd, hogyan cseperedik a kifutójukban. A fenti fotók akkor készültek, mikor még csak pár órás volt a kis csikó.