A múlt héten indított szavazásra mintegy tízezer voks érkezett. A három választható név közül a Wendy kapta a legtöbb szavazatot, így ez lesz a neve az ötödik budapesti vombatgyereknek.
„Múlt péntektől kedd éjfélig lehetett szavazni az ötödik budapesti vombatbébi nevére. Három előzsűrizett nevet (Mandy, Mia, Wendy) bocsátottunk szavazásra, s e három lehetőségre összesen mintegy tízezer voks érkezett kedd éjfélig, a szavazás lezárultáig. A legtöbb szavazónak a Wendy név tetszett, így most hivatalosan is ez lesz a kicsi neve, Wendy néven jegyezzük be a törzskönyvbe.”- írja weboldalán a Fővárosi Állat és Növénykert.
A vombatokról egyébként tudnivaló, hogy ezeket az érdekes erszényes állatokat csak nagyon kevés állatkertben mutatják be vombatokat (Magyarországon például csak a budapesti állatkertben ) és még kevesebb azon kertek száma, ahol szaporodnak is. A több száz európai állatkert közül ez eddig csak nyolc helyen sikerült, köztük nálunk is. Sőt, még ebből a nyolcas mezőnyből is kiemelkedünk, hiszen ötnél több kisvombat még egyetlen európai kertben sem született.
Fővárosi Állat és Növénykert