Két trónörökös is cseperedik a koronásdarvaknál a budapesti állatkertben

0
58 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Mami és Papi, a koronásdaru szülőpár komolyan veszik a fajfenntartást. 1999 óta már tizenöt fészekaljra való, összesen mintegy harminc fiókát neveltek fel sikeresen. Az idei „trónörökösök” már háromhetesek, így a közönség már remekül láthatja őket.

A Kisszikla szomszédságában, a fakókeselyűkkel, illetve az idén szintén számos fiókát felnevelő tarvarjakkal társbérletben élnek a szürkenyakú koronásdarvak a Fővárosi Állat és Növénykertben. A tenyészpár, akik egyszerűen csak a Mami és a Papi nevet viselik, nagyon komolyan veszi a fajfenntartást, hiszen érkezésük, 1999 óta szinte minden esztendőben születtek fiókáik. Eddig már tizenöt fészekaljra való, összesen mintegy harminc fiókát neveltek fel, és most újabb „trónörökösök” cseperednek náluk.

Az idei fiókák június 27-én, vasárnap keltek ki a tojásból, de az első napokban még nem látszott túl sok belőlük. Kéthetes korukban viszont már egész jól megfigyelhették őket a látogatók, mostanra pedig, hogy háromhetesek is elmúltak, már az is látszik, hogy milyen gyorsan fejlődnek. Az elkövetkező hetekben érdemes lesz nyomon követni a gyarapodásukat, méretbeli növekedésüket, illetve a fiókákra jellemző pihés tollazat fokozatos átalakulását. Augusztusra már a felnőttekre jellemző díszes tollkorona kezdeményei is megjelennek majd a fejük búbján.

Mami és Papi egyébként nagyszerű szülők. Fiókáikat sok türelemmel és odaadással tanítgatják, és mindentől megvédik őket, akár szükségük van rá, akár nem. Ebben nem ismernek tréfát, a saját maguknál nagyobb termetű madarakat, sőt akár a gondozókat is imponáló határozottsággal tartják távol imádott csemetéiktől.

Forrás: zoobudapest