A XVIII. század közepén, rövid ideig működött Mopsz-Rend tagjai portréikon és otthonuk tárgyai között is előszeretettel rejtettek el mopszokat. De miért?
A megfejtés a szabadkőműveséghez kapcsolódik. A szabadkőművességet több évszázados működése során a titokzatosság, az üldözés és a divat egyaránt övezte. Művészek tudósok és hatalmasságok egyaránt tagjai voltak az Európában és Amerikában egyaránt elterjedt társaságnak, melynek emlékét épületek, szertartási tárgyak, és műtárgyak egyaránt őrzik.
Ez utóbbi csoporthoz tartoznak a rövid életű, de különleges Mopsz-Rend emlékei, a mopszokat rejtő portrék, vagy az azokat ábrázoló apró porcelánfigurák.
Az 1740-ben, Németországban alapított Mopsz-Rend I. Kelemen Ágost bajor herceg és kölni hercegérsek ötlete nyomán született meg, mintegy válaszként a XII. Kelemen pápa által kiadott, a katolikusok a szabadkőművességtől való távolságtartását kérő bullájára válaszul.
A legtehetősebb polgárokat, sőt, a főrendeket is vonzó társaság mintegy 10-15 évig működött és különlegességéhez tartozott az is, hogy katolikus nők is beléphettek a rendbe, sőt a nagymester mellé egy nagymester asszonyt is választottak.
De vajon miért éppen a mopsz lett a páholy szimbóluma?
A valószínűleg kínai gyökerű kutyafajta tartása évezredekkel ezelőtt privilégiumnak számított, csak a gazdagok és előkelők engedhették meg maguknak tartását.
Európában abban az időben a hűség és bátorság jelképének számított, ez pedig tökéletesen egybevágott a szabadkőműves eszményekkel, így lehetett ideális titkos szimbólummá a kutyus.
A magukat mop-nak nevező páholytagok egy kutya képével díszített ezüstérmét hordtak mindig maguknál. A jelkép hamarosan a mopok otthonaiban is megjelent, a meisseni porcelángyár apró kutyafigurákat kezdett gyártani, illetve a portréikra is ráfesttették a mopszokat, így a házukba betérő magas rangú, más közösségekből érkezett vendégek is tudhatták, hogy egy testvérrel állnak szemben.
A kutya téma a páholy szertartásrendjébe is belopózott. Egy a Mopszok titkait taglaló könyv két szertartást is leír, eszerint az új mopoknak nyakörvet kellett viselniük, és kaparniuk kellett az ajtót ahhoz, hogy bejussanak a gyűlésekre.
A beavatási szertartás során pedig bekötött szemmel kilencszer körbevezették őket a nagyterem szimbólumokkal teli szőnyegén, míg a többiek hangosan ugattak, így tesztelve az újonnan érkezettek szívósságát.
A beavatási szertartásnak része volt emellett egy porcelán mopszfigura hátsójának szájjal való érintése, jelezve ezzel a teljes alázatot.
A rend végét 1751-ben a következő pápa, XIV. Benedek újabb bullája jelenthette, ami tovább erősítette a szabadkőművesség elleni hangokat – így áldozott le a szabadkőművesség történetében e drága házikedvenc csillaga.
