Felmentést kapnak a kijárási tilalom alól szilveszter éjszakára az állatvédők

0
719 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára, jelentette be örömmel az állatvédelemért felelős miniszteri biztos.

Rendőrség 2020. december 31. 20 óra és 2021. január 1. 5 óra között az állatok védelme érdekében elfogadja a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10). Korm. rendelet alapján a rendelet 3.§ (5) bekezdésében meghatározottak szerint készült dokumentumot igazolásként.
Fontos, hogy az igazolást csak azon civil szervezeteknek fogadja el a Rendőrség, akiknek alapító okiratában az állatvédelem a fő tevékenység.
“Köszönöm az országos rendőrfőkapitány segítségét és a rendőrség szakmai és emberi támogatását, hiszen ez az együttműködés újabb előremutató példa a hivatalos szervek és a civilek között. Kérem, hogy éljünk és ne visszaéljünk ezzel a lehetőséggel, hiszen közös ügyünk az állatvédelem!”- mondta Ovádi Péter
Ovádi Péter facebook