Először lesz Terráriumok és Akváriumok Hétvégéje a Debreceni Állatkertben

0
282 megtekintés
Swing Szerelem Szulák
Új programmal csalogatja magához az érdeklődőket a a Debreceni Állat- és Növénykert. Most először rendeznek Terráriumok és Akváriumok Hétvégéjét, ami az egyre zorduló időben a halak és hüllők kedvelőinek igazi csemege lehet. A Pálmaház és Trópusi ház egzotikus lakói, igazi trópusok klímáját idéző környezetben november 16-án és 17-én tematikus programsorozattal várják a vendégeiket. Most szólunk, lesz krokodil etetés is!

Szombaton és vasárnap szakvezetés keretében az állatgondozók a Pálmaház mindennapjairól mesélnek, de a látogatók beleshetnek a kulisszák mögé is, így testközelből találkozhatnak számos, a háttérben élő állattal is. Az érdeklődők megismerkedhetnek az akvárium- és terráriumépítés rejtelmeivel és az akvakertészet varázslatos világával, valamint kipróbálhatják rátermettségüket a terráriumok építésében is.

Természetesen az ilyenkor kötelező látványetetések sem maradhatnak el, sőt a piráják és a krokodil etetése látogatói közreműködéssel valósul meg. A kisebbeket várja a Kézműves Kuckó is, ahol alkalomhoz illő ajándéktárgyakat készíthetnek, az oroszlánszívűek pedig a Bátorságpróbán bizonyíthatják majd rátermettségüket.

Állatkerti belépővel minden programelem ingyenesen látogatható.

Forrás: zoodebrecen