Élő történelem: Így kerültek a lovak és a marhák az orvostudományi egyetemre

0
186 megtekintés
Kép: Pinterest
Swing Szerelem Szulák
Történelmünk tele van számos kiemelkedő alakkal, akik valamilyen formában megpróbálták előre vinni, jobbá tenni és formálni a világot amiben éltek. A magyar történelem egyik ilyen nagy alakja Dr. Tolnay Sándor (1747-1818) egyetemi professzor is, akinek a magyar állatorvos képzés megteremtését köszönhetjük. Április 25-én volt halálának 202-ik évfordulója, melynek kapcsán hoztunk nektek egy megemlékezést küzdelmes munkájáról a tanításért és az állatokért Mészáros Sunyo szakíró tollából.

“Így lett magasszintű tudomány a baromorvoslás ismerete

Halálának évfordulóján emlékezzünk ma az állatorvoslás első magyar (és magyar nyelven is tanító!!!) egyetemi professzorára, a Nagycsömötén (Vas megye) született Tolnay Sándorra (1747-1818), akit a mi szentimentális költővé lett, kiváló pálos szerzetesünk által “kalapos királynak” nevezett uralkodó, II. József évi 200 forint ösztöndíjjal támogatott tanulmányaiban.

Tudnivaló, hogy ez idő tájt (a XVIII. század végén) a magyarországi oktatás legmagasabb szintű intézménye a Pázmány Péter által 1635-ben Nagyszombatban alapított, ám onnan 1777-ben előbb Budára, majd 1784-ben Pestre költöztetett tudományegyetem volt.
A király arra törekedett, hogy a pesti, a bécsi és a prágai egyetem lehetőleg azonos színvonalú legyen, ezért a tanintézet Pestre költözésének időpontjában az egyetem orvosi karán kötelezővé tette az állatgyógyászat tanítását, illetve hallgatását.

Tolnay az ösztöndíjat jól hasznosította: előbb ugyanis Bécsben állatorvosi diplomát szerzett, majd sikeres tanulmányaira és borotvaéles eszére való tekintettel megbízást kapott a pesti egyetem orvosi karán a “baromorvoslás ismeretének” tanítására, mígnem

1787. február 6-ától hivatalosan is megkezdődhetett a hazai állatorvosi szakoktatás.

Tolnaynak az előadásokon elsődlegesen a szarvasmarhák, lovak, sertések és juhok járványtanával kellett foglalkoznia.
Azaz látható, hogy elsődlegesen a haszonállatok tenyésztésére koncentráltak, tekintettel arra, hogy a kutya-macska tartása akkortájt mintegy “önműködően” történt – vélhetően még a kutya sem tartott csivavát és palotapincsit, hogy a díszgörényről meg az aranyhörcsögről ne is szóljak.

Még a patkolókovácsok is egyetemi képzést kaptak

Az állatorvoslás fontosságára annak ellenére is sokan rájöttek, hogy az akkor még ismeretlen témával foglalkozó professzor mostoha körülmények között oktatta a tudományt: sem előadóterme, sem asszisztense nem volt, és csak minimális felszereléssel rendelkezett – de ebbe nem nyugodott bele – hamarosan kétéves képzési időt javasolt az egyéves helyett. Sőt: szükségesnek tartotta egy állatkórház felállítását is, de emellett a patkolókovácsok részére is kívánt egyéves tanfolyamot szervezni.
Azt is javasolta, hogy csak az a kovács kapjon csak mesterjogot, aki itt szerezte ismereteit – vagyis mai fogalmaink szerint úgy is mondhatnánk: törekedett a már meglévő járműpark szervizhálózatának kiépítésére is…

Kép: Lovasok.hu

Az első években egyre csak költözött az állatgyógyászati tanszék az egyik terézvárosi elhanyagolt major rozoga épületeiből egy józsefvárosi másikba – ez az egyik jellemzője annak a szélmalomharcnak, amit Tolnay az állatgyógyászat elismertetéséért folytatott.
1799-ben végül a Helytartótanács rendeletileg is elismerte az állatgyógyászati tanszék keretein belül működő kétféle tanfolyamot.
Vagyis az orvostan- és sebészhallgatóknak féléves stúdium formájában előadott állatjárványtant, illetve azt az egyéves ingyenes tanfolyamot, amelyre kovácsokat, ménesmestereket, gazdákat vettek fel. Ez utóbbi két féléves, 5-5 hónapos oktatási ciklusból tevődött össze. Az első félévben a ló külsejével, anatómiájával és fiziológiájával foglalkoztak. A második szemeszterben a lovak és más háziállatok kórtanával, alapvető műtéti és sebkezelési eljárásokkal ismerkedtek meg.

1800-tól kovácsműhelyt állítottak fel, ahol egy kovácsmester segédjével együtt mutatta be a helyes patkolás és patakezelés módját. A külső tulajdonságokat Tolnay élő lovon ismertette.

Tolnay tanári pályafutása kezdetétől síkraszállt a magyar nyelven való tanítás lehetőségéért, mivel az állatgyógyászati tanszéken is latinul és németül folyt az oktatás. Tolnay nemcsak azzal érvelt, hogy az egyéves tanfolyam tanulóinak többsége csak magyarul tud, hanem azt a meggyőződését is állandóan hangoztatta, hogy a magyar nyelv is alkalmas a tudományok művelésére.

Az 1800-as évek elején szívós és következetes harcának eredményeként a Helytartótanács engedélyezte, hogy az órák felét magyar nyelven tartsa meg.

Persze ez tovább növelte Tolnay elfoglaltságát, hiszen így már három nyelven (az orvostanhallgatóknak latinul) kellett előadnia.

Tolnayt (hiába volt professzori címe) nem tartották az egyetemi orvosi kar egyenrangú tagjának és a kari ülésekre sem kapott meghívót. Fizetése pedig soha nem érte el az orvosi kar többi tagjának bérszintjét, kinevezése után 12 évig változatlan összeget kapott.
Betegsége, valamint az állandó harc a meg nem értéssel és a közönnyel, egyre inkább aláásta egészségét és 1818. április 25-én Pesten meghalt.”

Díszkút Tolnay Sándor emlékére az Állatorvosi Egyetem udvarán – Kép: konyvtar.univet.hu