Egy varánusz borzolta a kedélyeket a Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzésén, amit le is kellett állítani, míg a sportbírok üldözőbe vették az állatot és a nézők kisikitozták magukat a feléjük menekülő hüllő miatt.
A gyanutlan varánusz esete azóta is kering a közösségi médiában, hatalmas sikert aratva, lássuk be, ő nyerte a nagydíjat. Pedig semmit nem tett, csak rosszkor volt, rossz helyen.
Cserébe a pilóták is jókat mosolyogtak, míg a pályabírók zsákkal üldözték a kéretlen versenyzőt. A mezőny hamarosan ismét megkapta a zöld jelzést, ám a hajsza végeredményét a képernyőn már nem láthatták a nézők – írja az ORIGO.
Egy az X-re feltöltött nézői videóból azonban utólag kiderült, nem járt sikerrel az üldözés – szúrta ki a Racingline.
A fifkás hüllő érezvén, hogy ez nem az a pálya, ahol nyerhet, megszaporázva léptetit, egy a pálya határát szegélyező betonblokk alatti résen átmászva elhagyta az F1-es autók által használt területet – ugyanazzal a lendülettel pedig megjelent a nézőtéren. Nem kis sikitozást keltve ezzel. A nézők lába közötti biztonságban bujdokolva igyekezett kijutni szorult helyzetéből, miközben a biztonsági személyzet felhívta mindenki figyelmét arra, hogy ne érjenek az állathoz.
update on the lizard!!! pic.twitter.com/2vo3ibIF5L
— jan⁷ (@onlyjinius) September 21, 2024
A felvétel utolsó kockái szerint a versenyzők és a szurkolók napját is megbolygató varánusz végül, a nézőtér mögötti kerítés rácsain keresztül lépett meg, aztán még messzebbre távolodott az F1-es pályától.