A közúti forgalom és a klímaváltozás is veszélyezteti a kétéltűek túlélését

0
91 megtekintés
Barna varangy - Fotó: Potyó Imre - MATE
Swing Szerelem Szulák
Javában tart a békák tavaszi ébredést követő vonulása, a szaporodóhelyek felé vezető úton azonban veszélyezteti őket a közúti forgalom. Ám mint azt Dr. Weiperth András, a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet Természetesvízi Halökológiai Tanszék kutatója hangsúlyozza, a gázolások számának csökkentésére szerencsére több módszer is létezik.

„Az egyik lehetőség az, hogy az útra kimászó állatokat összegyűjtik és átviszik a szaporodóhelyekre, ám ez a megnövekedett közúti forgalom miatt egyre inkább balesetveszélyes, sőt a békák vonulásakor folyamatosan a területen kell lenni. A másik lehetőség az ideiglenes kétéltűvédelmi terelőrendszerek kiépítése, melyek megakadályozzák, hogy a vonuló békák kijussanak az úttestre. A terelő mentén haladó állatok leásott vödrökbe kerülnek, ahonnan önkéntesek összegyűjtik és a szaporodóhelyekre juttatják őket. Fontos kiemelni, hogy e módszerrel számos vízhez kötődő hüllőt, például mocsári teknős vagy kockás és vízisikló példányokat is meg lehet menteni a gázolástól”

– mutat rá a tudományos munkatárs, aki a Garancsi-tónál több civil szervezettel közösen maga is évek óta végzi egy ideiglenes terelőrendszer kiépítését, ellenőrzését, majd a vonulás végeztével az elbontását; továbbá az Interreg-DTP SAVEGreen projekt keretében az M2-autópálya nyomvonalában és a 2. sz. főút Rétság és Hont közti szakaszán végzi a kétéltű és egyéb taxonok közúti gázolásainak felmérését.

Békamentés – Fotó: MATE – Weiperth Adrás

Mint javasolja, az autósoknak is résen kell lenni, hiszen tavaszi csapadékos időben szinte egész nap lehet számítani az állatok mozgására, míg napos, száraz időben elsősorban sötétedés után nagyobb a valószínűsége, hogy kétéltűekkel találkozzunk.

Fontos tudni azonban, hogy az úttesten mászó állatokkal nemcsak a vizes élőhelyek menti utakon lehet találkozni, hiszen alpesi gőték, szalamandrák, gyepi békák és varangyok egy nyári zápor után akár az erdei utakon is megjelenhetnek.

Békamentés – Fotó: MATE – Weiperth Adrás

Mint azt a MATE szakértője hangsúlyozza, egyre több adat igazolja, hogy a kétéltűek hazai állományát az egyre szárazabb tavaszi időszakok, az egyszerre megjelenő nagyobb mennyiségű csapadék és a hirtelen bekövetkező erőteljes lehűlések mind jelentős mértékben érintik.

Ha a trendek folytatódnak, akkor szinte valamennyi őshonos kétéltű faj állománya tovább fog csökkeni, ami a vízi és vizes élőhelyek tekintetében beláthatatlan következményekkel járna.

Békamentés – Fotó: MATE – Weiperth Adrás

Az egyes kétéltű fajok szakirodalomban meghatározott vonulási időszakai mára szinte teljesen felborultak. Az elmúlt közel egy évtizedben a trendek azt mutatják, hogy abban a pillanatban, hogy száraz időszakok után megérkezik az első tavaszi csapadék, minden faj szinte egyszerre kezdi meg a szaporodó helyek felé történő vándorlását. Ugyanez elmondható az őszi vándorlásra is: a késő őszi csapadék megérkeztével sok területen egyszerre indulnak el a fajok egyedei a telelőhelyek felé.

Békamentés – Fotó: MATE – Weiperth Adrás

Ha valaki a lakóhelye közelében kétéltűgázolásokat észlel és tenni szeretne ez ellen, annak kiváló útmutatót jelent a Dr. Puky Miklós Varangy Akciócsoporttal a tavalyi évben közösen kiadott Békamentő praktikum. Ebben a szabadon elérhető kiadványban mindenki útmutatást kaphat, hogy mit kell ilyen esetekben tenni, illetve hol zajlanak hazánkban szervezett kétéltűmentések, melyek mindig várják az új önkénteseket.

MATE sajtóközlemény