Tovább küzd az óbudai gyermekorvos, hogy a rendelőben maradhasson Rex

0
174 megtekintés
Budapest, 2016. február 10. Egy fiú játszik Rexszel, Varga Károly gyermekorvos kutyájával az óbudai Ányos utcai gyermekorvosi rendelőben 2016. február 10-én. A terápiás minősítéssel rendelkező német juhász minden rendelésre elkíséri gazdáját, ahol neki is szerepe van, megnyugtatja a gyerekeket, leköti a figyelmüket. MTI Fotó: Kovács Tamás

Korábban egy névtelen feljelentés, most a Fővárosi Kormányhivatal egyik rendelkezése miatt kellett mennie. Varga Károly gyermekorvos egy ideje már kutyájával, Rexszel érkezik az óbudai rendelőjébe. Rex terápiás képesítést kapott, nyugodt, jelenléte semmilyen veszélyt nem jelentett, és a gyerekekre rendkívül pozitív hatással volt, óriási segítséget nyújtott a félénkebb kis betegek vizsgálatában.

Rex gazdája, dr. Varga Károly gyerekorvos nem hagyja annyiban a dolgot, még mindig küzd azért, hogy Rex is jelen lehessen a vizsgálatoknál. A Fővárosi Kormányhivatal II. Kerületi Népegészségügyi Osztályának rendelkezése szerint Rex jelenleg nem tartózkodhat az orvosi rendelő várójában, sem a vizsgálóban, csak az orvosi szobában lehet, de itt nem találkozhat a kis betegekkel.

“Nekem Rexet receptre írták fel. Eddig ezt nem mondtam, mert még azt hihetik, hogy flepnis vagyok, de bizonyos egészségügyi problémáimra javasolták, hogy mindig legyen velem a kutyám. Nincs szükségem pszichoterápiára, csupán Rexre. És – ahogy látom – a kis betegeimnek is szükségük van rá, mert a könnycseppek helyét azonnal egy boldog mosoly váltja fel, ha Rex megjelenik. A hét végén teszi le az első részét annak a vizsgának, ami személyi segítő kutyává teszi majd. Most szorítok, hogy sikerüljön, és ha ez a papír meglesz, akkor már soha nem tilthatják ki a rendelőből Rexet” – mondta el az NLCafénak dr. Varga Károly gyerekorvos.

Budapest, 2016. február 10. Rex, Varga Károly gyermekorvos kutyája figyeli a vizsgálatot az óbudai Ányos utcai gyermekorvosi rendelőben 2016. február 10-én. A terápiás minősítéssel rendelkező német juhász minden rendelésre elkíséri gazdáját, ahol neki is szerepe van, megnyugtatja a gyerekeket, leköti a figyelmüket. MTI Fotó: Kovács Tamás
Budapest, 2016. február 10.
Rex, Varga Károly gyermekorvos kutyája figyeli a vizsgálatot az óbudai Ányos utcai gyermekorvosi rendelőben 2016. február 10-én. A terápiás minősítéssel rendelkező német juhász minden rendelésre elkíséri gazdáját, ahol neki is szerepe van, megnyugtatja a gyerekeket, leköti a figyelmüket.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A kutyus semmiféle egészségügyi kockázatot nem jelent, minden oltása rendben van, teljesen egészséges. Rex eddig a szülők vagy a gyerekek kifejezett kérésére jött a vizsgálóasztalhoz, egyébként békésen feküdt a rendelő valamely pontján. A német juhász imádja a gyerekeket, boldog, ha simogatják, a gyerekek pedig könnyedén megnyugszanak már csak a jelenlététől is.

Forrás: nlcafe.hu
MTI Fotók: Kovács Tamás