Több mint háromszázmilliós fejlesztést adtak át a szarvasi állatparkban

0
127 megtekintés
Farkaskölyköket vezet pórázon egy természetvédelmi őr a szarvasi Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban a fejlesztések átadásának napján, 2020. június 25-én. Fotó: MTI/Rosta Tibor
Swing Szerelem Szulák
Több mint háromszázmillió forintos európai uniós támogatásból fejlesztették a szarvasi Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkot, a beruházást Nagy István agrárminiszter adta át csütörtökön.

A tárcavezető beszédében elmondta, a nemzeti park igazgatóságok éves regisztrált látogatószáma 2010 óta több mint 26 százalékkal emelkedett, évek óta meghaladja az 1,6 milliót. Jövőre szeretnék elérni a kétmilliós határt.

Hozzátette, a nemzeti parkok több mint 40 milliárd forintot fordítanak a természeti értékek megőrzését és bemutatását célzó beruházásokra az idén véget érő többéves pénzügyi időszakban. Az így megvalósuló csaknem 100 projektnek köszönhetően legalább 100 ezer hektáron javulnak a természeti területek és a természeti ismeretek átadását szolgáló létesítmények állapota – fogalmazott.

A szarvasi Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark kiállítása a fejlesztések átadásának napján, 2020. június 25. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A Körös-Maros Nemzeti Park (KMNP) által működtetett szarvasi állatpark a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop) elnyert nettó 330 millió forintból

új állatsimogatót, hajókikötőt, fürge gyík és farkas kifutót alakított ki; elkészült egy bagoly formájú új főbejárat; a Magyar Természettudományi Múzeummal együttműködve kialakítottak egy új, 250 négyzetméteres interaktív állandó kiállítást.

A beruházás része volt egy 2100 négyzetméteres parkoló létrehozása, ahol elektromos és hibrid rendszerű járműveket lehet tölteni, továbbá büfét, ajándékboltot, sétautakat és egy foglalkoztató épületet alakítottak ki – sorolta Tirják László igazgató.

Az állatpark hat éve üzemel, tavaly 45 ezren látogatták meg.

MTI