Több mint 70 éve nem látott madarat kaptak lencsevégre Magyarországon

0
1 448 megtekintés
A megfigyelt héjasas (Aquila fasciata) - Fotó: Borbás Katalin - MME
Swing Szerelem Szulák
Egy fiatal héjasas tett látogatást kis hazánkban, amivel nem kis felbojdulást okozott a madarászok között, ugyanis ez csupán a faj harmadik megfigyelése az országban. A fiatal héjasast a rábapatyi kavicsbányatavaknál figyelték meg és fényképezték le először július 30-án. Ezután még szerencsére nagyon sok érdeklődő madarásznak sikerült megfigyelnie, sőt néhány jó fénykép is készült a madárról. 

A hírre egyébként tényleg minden madarász felkapta a fejét, mivel ennek a madárfajnak eddig mindössze két előfordulása volt ismert Magyarországról: 1907 szeptemberében a ma Abához tartozó Kajtorszentiván mellett, 1943 tavaszán pedig Kevermes környékén lőttek egy-egy madarat – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.

Mivel a ritka látogatón színes gyűrű és jeladó is volt, kiderítették, hogy egy Görögországból származó fiatal hím madárról van szó, amelyet idén tavasszal jelöltek fiókaként Ándrosz szigetén.

A madár Görögországból szinte egyenes vonalban, északnyugati irányban szelte át a balkáni országokat, így Észak-Macedónia, Albánia, Koszovó, Montenegró, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Horvátország érintésével érkezett a Drávához július 25-én, ahol a folyó magyar oldalán, Potony település határában éjszakázott. Ezután augusztus 2-ig. elég szépen bejárta Magyarországot és tett még Ausztria felé is egy kis kitérőt.

„Ezúton is köszönjük a görög madarász kollégáknak, hogy rendszeresen elküldik a madár mozgásának koordinátáit, így sokaknak van lehetősége a madarat megkeresni és távolról megfigyelni. Kíváncsian várjuk, hogy a továbbiakban merre fog mozogni és meddig marad még Magyarországon ez a nálunk ritka madár.”

Képünk illusztráció – Héjasas (Aquila fasciata) – Kép: Flickr

A héjasas elterjedési területe Észak-Afrikától és az Ibériai-félszigettől Dél-Kínáig, illetve a Kis-Szunda-szigetekig húzódik, azonban nem összefüggő. Jelentős állományai élnek Észak-Afrikában és a Pireneusi-félszigeten, illetve Dél-Franciaországban. A Földközi-tenger medencéjében többfelé költ kisebb-nagyobb területen.

A becslések szerint európai állománya 1100–2400 párra tehető, amelyből kb. 750 pár Spanyolországban, 128–150 pár Portugáliában, 100–140 pár Görögországban költ. Európai állománya stabil, egyes területeken csökken.