Tippek, hogy az évszak csábítása mellett is biztonságban tudhassuk kedvencünket

0
67 megtekintés
Kép: Pixabay
Swing Szerelem Szulák
Bár a tavaszi időjárás meghozza a kedvet a kutyás kirándulásokhoz, közös programokhoz, érdemes elővigyázatosnak lenni, hiszen ebben az évszakban a kedvencek hajlamosabbak a szökésekre. Ilyenkor több állat és hosszabban tartózkodik a szabadban, és az ösztönök a békésebb állatokat is izgatottá tehetik. A tüzelés, a magány, vagy akár a mostani járványügyi helyzet miatt most fokozottan oda kell figyelni a kutyákra. Annoni Zita és a Vigyél Haza Alapítvány szakértője megosztott néhány hasznos tanácsot, hogyan vigyázhatunk a házi kedvencekre ebben az időszakban.

Sokszor a legnagyobb elővigyázatosság mellett sem lehet megakadályozni a szökést – erről számolt be Annoni Zita, akinek korábban már elkóborolt Pamacs nevű pulija. „Pamacs egyik nap úgy döntött, hogy felfedezi a környéket és átszökött a szomszédba, ahol talált egy rést, amin kifért és elindult a nagyvilágba. Az egész körülbelül két óra alatt történhetett.” Pamacs négy napon keresztül járta a közeli utcákat, erdőket, mire megtalálták.

„Amikor Pamacs eltűnt, azonnal a keresésére indultunk fejkamerával, lámpákkal és éjszakába nyúlóan kerestük. Képtelen voltam aludni azzal a tudattal, hogy a kutyám éppen az utcán van valahol, és csak az járt a fejemben, hogy baja eshet! Aztán a negyedik napon egy telefonos bejelentést követően megtaláltuk. Ázottan, éhesen, piszkosan, sántítva; annyira félt, hogy engem is alig ismert meg. Azóta különösen odafigyelek az ilyen esetek megelőzésére: a chip mellett a nyakörvére rögzített név és telefonszám is nagyon fontos” – mondta el Zita.

Bár Annoni Zita esetében szerencsés vége lett a szökésnek, nagyon fontos, hogy ilyenkor minél előbb reagáljunk, hiszen egy óra alatt akár 30 kilométert is megtehet az ijedt négylábú. Ezért is elengedhetetlen a tudatosság a kutya örökbefogadásakor és nevelésekor, hogy megelőzzük az ehhez hasonló eseteket.

Tudatos örökbefogadás

A járványügyi időszak alatt megnőtt az örökbefogadást tervezők száma, azonban a szándék mellé komoly elköteleződés is kell, hogy társuljon. Óvári András, a Vigyél Haza Alapítvány vezetője szerint,

ha mostanában fontolgatjuk az állattartást, érdemes először felmérnünk, mennyit tudunk vele foglalkozni jelenleg és a járványügyi helyzetet követően.

Gondoljuk végig, hogy a lakóhelyünkhöz és életvitelünkhöz mekkora és milyen kutya lenne a legjobb választás, hiszen a későbbiekben problémát okozhat, ha nem egyeznek ezek a szempontok, például a pandémiás helyzetből adódó otthoni munkavégzést követő, „hagyományos” irodai napok.

Körte, karácsony óta áll a Vigyél Haza Alapítvány gondozásában. A barátságos, közepes testű kutya már oltva, ivartalanítva egészségesen várja végleges gazdáját, aki lakásában, vagy kertes házban, de a lakásba szabad bejárással tartaná őt, mint a család kedvencét – Kép. Telenor

Legalább ugyanennyire fontos tudnunk, hogy a nem kimondottan tenyésztésre szánt kutyákat minden esetben ivartalanítani érdemes. „Egyrészt ezzel nem csak a nem kívánt szaporulatot kerülhetjük el, de tüzeléskor a kutyák hajlamosabbak a szökésre is” – mondta el Óvári András. „A még frissen örökbefogadott kutyák az első napokban kevésbé érezhetik magukat komfortosan a megváltozott körülmények miatt. Ebben segítségünkre lehet például egy nyomkövető, amelyen akár virtuális kerítést is beállíthatunk, így a telefonunkon azonnal értesítést kapunk, ha az eb átlépte a beállított területi határt” – tette hozzá.

Fárasszuk le!

A járványidőszak alatt is igyekezzünk a lehető legjobban lefárasztani a kutyánkat, ugyanis ezzel nagyban megelőzhető a szökési kedv kialakulása. Vigyük rendszeresen hosszabb sétákra vagy túrázni, mert a szabadban könnyebben megtalálhatjuk a módját, hogy kielégítsük mozgásigényüket. Azonban ezekben az esetekben sem szabad elfeledkezni az elővigyázatosságról, hiszen még egy jól nevelt négylábú is hirtelen megijedhet vagy egy másik állat nyomába eredhet. A Telenornál elérhető, a kutya számára szinte észrevehetetlen Blaupunkt GS02 nyomkövetőt a nyakörvre illesztve, egy telefonos applikáción keresztül figyelhetjük, merre jár a kedvencünk – így, ha megtörtént a baj, akkor is könnyen a nyomára bukkanhatunk.

Kutya-barátok

Pamacs, Zita és a nem rég érkezett 1 éves új társ, a kis fekete puli – Kép: Telenor

Fontos, hogy a kutyánk minél szociálisabb legyen, így kerülhető el leginkább, hogy például a futtatóban vagy a parkokban megijedjen a többi kutyától, és elszaladjon. A gyakori sétáltatással könnyebben megszokja a többi szagot, állatot, így nyitottabban fogadja más állatok közelségét, de az is segíthet, ha egy másik négylábú is van a társaságában. „A mostani, pandémiás helyzetben inkább kerüljük a kutyafuttatókat, de a párhónapos kisfiam mellett is igyekszünk a kutyákkal ugyanannyit foglalkozni, mint korábban, még akkor is, ha néha kevés energiánk marad. Erre igyekszünk figyelni, és Pamacs nemrég kapott egy társat, egy 1 éves fekete pulit maga mellé, akivel szerencsére jól eljátszanak” – tette hozzá Annoni Zita.


A Telenor Track tarifához választható Blaupunkt GS02 eszköz és a hozzá tartozó alkalmazás segítségével bármikor nyomon követhetjük, merre jár a kutyánk – vagy macskánk. Részletek a Telenor oldalán.

A Vigyél Haza Alapítványról és az örökbefogadásra váró kutyákról az alapítvány oldalán bővebb információ is elérhető.