Távirányítással szabadítottak meg egy tigrist a kinőtt jeladós nyakörvétől – videó

0
434 megtekintés
Bengáli tigris - Kép: nationalgeographic.com/
Swing Szerelem Szulák
Bonyolult távirányítós művelettel szabadítottak meg egy tigrist a kinőtt nyakörvétől, miután 13 hónapon át követték keresztül-kasul Indián.

A nagyjából 3 ezer kilométeres táv miatt, amelyet a ragadozó erdőkön, országutakon és falvakon a 13 hónap alatt megtett, a keresését végző indiai állatvédők Walkernek, vagyis sétálónak nevezték el.

Hároméves korában jeladós nyakörvet erősítettek rá, és GPS-szel követték nyomon tavaly február óta.

Társ és élelem után kutatva kacskaringós utakon a nyugat-indiai Maharastra állambeli rezervátumból egy másik, onnan nagyjából 1300 kilométerre elterülő rezervátumba jutott végül – közölte az Indiai Vadvédelmi Intézet (WII).

A jeladó eleme idő közben lemerült, a hím nagymacska pedig elkezdte kinőni a nyakörvet. Félő volt, hogy rászorul a nyakára, ezért állatvédők múlt héten úgy döntöttek, távirányítással szabadítják meg tőle az állatot.

 “A tigris mindent megtanult arról, hogy kerülje el az embereket és maradjon életben. Csak kamerák segítségével tudtunk a nyomára akadni”

– írta jelentésében a WII.

A felvételen látható, ahogy Walker a földön hever, majd megijedve, hogy a nyakáról lepattan a műszer, hirtelen felugrik.

A ragadozó 2016-ban jött világra három testvér egyikeként a Tipesvar rezervátumban, de idő közben az onnan 1300 kilométerre lévő Dnyangangában telepedett le. Tizenhárom hónapos útján szinte senki sem látta, a szakértők szerint “konfliktusok nélkül haladt át az ember lakta vidékeken”.

Indiában él a világ tigriseinek mintegy 70 százaléka. A veszélyeztetett faj populációja az indiai kormány szerint 2015 óta 30 százalékkal emelkedett, most nagyjából 3000-en vannak.

MTI