Párducpuszi, ami 17 évvel ezelőtt csattant el egy szerelmes együttlét után a budapesti állatkertben

0
510 megtekintés
Swing Szerelem Szulák

Ezt a képet tizenhét évvel ezelőtt készítette a Fővárosi Állat és Növénykert  fotósa, az akkori perzsa leopárd párról. Nászukból az évek során összesen hét kölyök született. A mostani leopárd anyuka az ő unokájuk, a nemrég született párduckölykök pedig a dédunokáik.

Jóllehet a Budapesti Állatkert  már több mint egy évszázada tart leopárdokat, más néven párducokat, a veszélyeztetetett perzsa leopárdokkal 2003-ban kezdtek el foglalkozni. Előbb Nadir, a hím érkezett meg a franciaországi Mulhouse állatkertjéből, majd néhány hónappal később csatlakozott hozzá a csehországi születésű nőstény, Čezi is. A két állat összeszoktatása remekül sikerült, és 2005-re, amikor a kép készült, már utódok születésére is számítani lehetett. Valójában a fotón látható „puszit” is egy szerelmes együttlét lezárásaként kapta Čezi.

Még abban az évben meg is született az első kölykük, akit később hat másik követett, így frigyükből összesen hét utód jött a világra és cseperedett fel sikeresen. A legendás páros, akiket idős korukban már az Állatkert egyik legrégebbi szerelmespárjaként tartottak számon, sajnos már nincs velünk. De a mostani perzsa leopárd tenyészpárból a nőstény állat, Banu az ő unokájuk. És mivel a közelmúltban Banu két aranyos kölyöknek adott életet, akik az Arya és az Amir nevet kapták, a képen szereplő egykori párducpárunknak immár dédunokái is vannak.

Zoobudapest

Kiemelt kép: zoobudapest