Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület

Az „Élettér” Állat és Természetvédő Egyesület 1995. szeptember 4-én alakult meg az akkori Polgármesteri Hivatal felhívására, azzal a céllal, hogy állatmenhelyet hozzon létre, és azt működtesse. Ezzel a város területén lévő kóbor, gazdátlan kutyák helyzetét megnyugtatóan megoldja.

Célunk, hogy a bajba jutott, gazdátlan állatokon segítsünk, befogadjuk őket. Számukra helyet, ételt, szükség esetén orvosi ellátást biztosítsunk, idővel pedig új gazdához jutassuk minél többüket.

Egyesületünk igyekszik nem csak az adományokra hagyatkozni, hanem különböző programokkal is próbáljuk előteremteni a működésünkhöz szükséges összegnek legalább egy részét:

állatvédő tábort szervezünk, minden évben naptárat adunk ki a nálunk élő állatok fotóival, adó 1%-okat gyűjtünk, szezonális gyűjtési akciókat szervezünk, város szerte perselyeket helyezünk ki, alapítványi bált szervezünk.

Fennállásunk óta nagyon sok kutyát és cicát fogadtunk be, évente kb. 2-300-at, és ezek nagy részét sikerült is örökbe adnunk. Az állatok további sorsát figyelemmel kísérve elmondhatjuk, hogy kevés kivétellel gondos gazdához jutottak.

Menhelyünk nyitott. Minden jó szándékú segítőkész embert és ötletet szívesen látunk és fogadunk.

Telephely: Nagykanizsai Állatotthon, 8800 Nagykanizsa, Ady u. (Ady út végénél jobbra, a focipálya után.)

Nyitvatartás:Minden nap 8:30-tól 15:30-ig
Cím:8800, Erdész utca 49/6.
Tweet about this on TwitterGoogle+Pin on PinterestShare on Facebook

Hozzászólások

hozzászólás

ZooShop