Ritka ragadozók telelnek a Kis-Sárréten

0
248 megtekintés
Fekete sas (Clanga clanga)
Swing Szerelem Szulák
Két ritka ragadozó madár, egy fekete sas és egy vándorsólyom tölti évek óta a telet a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. A napokban mindketten megérkeztek északi költőhelyeikről – írja a Körös-Maros Nemzeti Park.

A fekete sasok költőterülete Lengyelország keleti részétől egészen az Amúrig terjed. Magyarországra mindössze néhány példány jár telelni, jellemzően a vizes élőhelyekre. Az egyik ilyen telelőhely a Biharugrai-halastavak környéke, ahová már jó néhány éve visszatér egy fekete sas. Idén is menetrendszerűen, október közepén érkezett meg. Azóta rendszeresen látják az Ugrai-rét és az Ugrai-halastavak környékén. Életmódját nehéz nyomon követni, sokszor fedettebb helyekre is bemegy zsákmányolni és gyakran fogyaszt a rétisasok által elhagyott dögöket.

Vándorsólyom zsákmányával – Fotó: Szilágyi Attila

A másik rendszeres téli vendég, a vándorsólyom szintén október közepén érkezett meg. Ez a madár már legalább tíz éve nálunk tölti a telet, mindig ugyanazokat a területeket járja be és ugyanazokat a fákat használja éjszakázóhelyül. Gyakran megfigyelhetjük, ahogyan a nádasokba behúzó nagy seregélycsapatokra vadászik. Több alkalommal látták, amint lecsapott a halastavakban nagyobb számban táplálkozó madarakra, melyek közül legtöbbször dankasirályokat próbált zsákmányolni.

Telente néhány másik, kóborló fekete sas és vándorsólyom is megjelenik a térségben, de azok csak rövid időt töltenek itt, aztán továbbállnak.

Ez a két madár azonban minden télen kitart nálunk, s csak márciusban kelnek útra északi költőhelyeik felé.